TM: hoppá! Már Szoboszlait tartják a Pool legértékesebb játékosának

P. K.P. K.
2023.12.20. 10:43
null
Amikor a magyar futball két ékköve, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos egymás ellen küzd Angliában (Fotó: AFP)
A mértékadó piaci portál, a Transfermarkt elkészítette legújabb értékbecslését: a Liverpool magyar válogatott középpályását, Szoboszlai Dominikot már 75 millió euróra taksálják, aminek alapján Luis Díazzal holtversenyben a „vörösök” legértékesebb játékosa.

 

Miközben az angol sajtóban kemény kritikákat kapott a Manchester United elleni hétvégi játéka után Szoboszlai Dominik, a piaci megítélése az őszi szezonban nyújtott teljesítményének köszönhetően a mértékadó Transfermarktnál tovább javult. A német piaci portál a legutóbbi, októberi, 70 millió eurós értékbecslését követően most már 75 millió euróra taksálja a magyar válogatott 23 éves csapatkapitányának értékét, amivel már a Liverpoolból is kiemelkedik. Klubjában a kolumbiai Luis Díazzal holtversenyben (az ő értéke nem változott a legutóbbi becsléshez képest) az élen áll. Őket követi Tren-Alexander Arnold 70 millióval, majd a Darwin Núnez, Alexis Mac Allister, Mohamed Szalah trió következik 65-65 millióval. A Liverpool sztárjai – már aki lehetőséget kap – a West Ham elleni szerda esti Ligakupa-meccsen a pályán is megmutathatják, mennyit érnek…

Szoboszlai értéke a Transfermarktnál egyébként 2022 júniusa óta folyamatosan, minden egyes becslésnél emelkedik, annak köszönhetően, hogy fokozatosan egyre magasabb szinten tud kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A Premier League legértékesebb játékosa egyébként továbbra is a norvég Erling Haaland (Manchester City) 180 millió euróval, 2. az angol Bukayo Saka (Arsenal) 120 millióval. Szoboszlai a PL becsült értékrangsorában a 75 millió euróval is „csak" 15. holtversenyben.

Szoboszlai Dominik értéknövekedése a Transfermarktnál (Forrás: transfermarkt.com)
Szoboszlai Dominik értéknövekedése a Transfermarktnál (Forrás: transfermarkt.com)

 

A magyar válogatott legutóbbi keretéből Szoboszlai mellett a szintén az angol Premier League-ben szereplő Kerkez Milos értéke is nőtt: a nyári átigazolását követően ősszel 15-ről 18 millióra ugrott – miután 17.87 millióért szerződött a holland AZ-től a Bournemouthba –, most pedig már 20 millióra taksálják. A válogatottból a Hoffenheimben elvétve játszó Szalai Attila becsült értéke változott még, 14 millió euróról 10 millióra csökkent. A magyar top 10-es listában annyi változás történt továbbá, hogy a négyszeres válogatott Sallói Dániel (Sporting Kansas City) félmillió eurót javított korábbi megítélésén és a 7. helyen áll.

A tíz legértékesebb magyar válogatott játékos (Forrás: transfermarkt.com)
A tíz legértékesebb magyar válogatott játékos (Forrás: transfermarkt.com)

 

Az NB I-ben a legutóbbi listához képest az élcsoportban annyi változás történt, hogy a ferencvárosi Cristian Ramírez ismét egyedül áll az élen 5 millió euróval. Ez volt a helyzet szeptemberben is, de aztán ősszel Adama Traoré befogta az ecuadori balhátvédet, ám sérülése miatt a mali támadó most visszaesett 4.5 millióra, amivel 2. a norvég Kristoffer Zachariassennel holtversenyben. Az első 11 helyen csak a Ferencváros játékosai találhatók, 12. 1.7 millió euróval a DVSC szerb csatára, Andrija Majdevac. A top 10-ben az egyetlen magyar a 2.8 millió euróval 4. Dibusz Dénes.

Az NB I legértékesebb játékosai– teljes lista itt (Forrás transfermarkt.com)
Az NB I legértékesebb játékosai– teljes lista itt (Forrás transfermarkt.com)

 

 

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28