Légiósok: Folyamatosan fejlődöm Törökországban – Mocsi Attila

Judi ÁdámJudi Ádám
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 08:55
null
Mocsi Attila két részre bontja az eddigi légiós pályafutását (Fotó: Rizespor)
Mocsi Attila, a török élvonalbeli Rizespor védője a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt két hónapja tartó légióséletéről, a Fenerbahce és a Galatasaray elleni csatáról, valamint a válogatottról.

– Legutóbbi öt bajnokijukon négy vereséget szenvedtek – nincs jó passzban a csapata… Nagy a baj?
– Talán a Fenerbahce és a Galatasaray elleni belefért, de a Kayserispor és a Gaziantep elleni fájó – mondta lapunknak Mocsi Attila, a török élvonalban 11. helyen álló Rizespor 23 éves védője. – Nem is azért, mert kikaptunk, hanem inkább a mutatott játék miatt. Hétfőn a Gaziantep húsz percig át sem jött a térfelünkre, majd kapott egy olyan tizenegyest, amilyet még nem láttam pályafutásom során… Kirúgással jöttünk, a kapusunk odapasszolta a védőtársamnak, hogy végezze el, ő megfogta, lerakta a labdát az öt és felesre, a játékvezető meg kezezés miatt büntetőt adott. Mindamellett magunkban kell keresni a hibát, az utóbbi öt fordulóban csak két gólt szereztünk, ez pedig édeskevés, továbbá a védekezésünk is elég gyatra, szinte minden meccsen kapunk legalább egy gólt. Jó két hónapja vagyok itt, két részre bontanám ezt az időszakot: az első hónapban három győzelmet és egy döntetlent értünk el, azóta pedig öt meccsből négyet elveszítettünk. Nem tudom, mi történik, ám az pozitívum, hogy a Fenerbahce elleni mérkőzést leszámítva nem játszottunk alárendelt szerepet. Gödörben vagyunk, ám nem kell elkeseredni, szoros a mezőny, egy-két győzelemmel nagyot lehet ugrani a tabellán.

A HÉTFŐI BAJNOKI ÖSSZEFOGLALÓJA, A 11-ES 1:33-TÓL

– Mielőtt a hétvégi meccsre térnénk, beszéljünk a múltról! Mindkét sztárcsapat, a Fenerbahce és a Galatasaray ellen is játszott már: milyen volt sztárfutballisták ellen küzdeni? A Galatában szerepelt Wilfried Zaha, ­Dries Mertens vagy éppen Mauro Icardi, s végül csupán egy nullás vereséget szenvedtek.
– Ragyogó játékosok alkotják a Galata keretét, ám hazai pályán szerettük volna borítani a papírformát. A játék képe alapján sikerült is meglepnünk őket, jól játszottunk, egyenrangú ellenfelek voltunk, s nem érdemeltünk vereséget. Egyáltalán nem akarom erre fogni, de voltak érdekes játékvezetői ítéletek. Nulla nullánál volt egy erősen tizenegyesgyanús eset, ám nem fújta be a bíró, míg a Galata győztes gólja előtt az egyik ­vendégjátékos hátulról fellökte a csapattársamat. Törökországban aprólékosan elemzik a meccseket, senki sem értette, miért maradt el a tizenegyes, vagy miért nem avatkozott közbe a VAR, hiszen egyértelmű szabálytalanság történt. Sok olyan szituáció volt, amikor három a kettőben vagy három a háromban vihettük a labdát a kapura, de sajnos mind elrontottuk, így vereség lett a vége.

„Hiszem, hogy benn marad a ZTE”
Mocsi Attila 2022 januárja és 2023 augusztusa között 51 mérkőzésen lépett pályára a ZTE FC-ben, amellyel 2022−2023-ban Magyar Kupát nyert.
„Természetesen követem korábbi csapatom eredményeit, és ha időm engedi, meg is nézem a meccseit – mondta Mocsi Attila. – A hétvégi, Kisvárda elleni csata első ­félidejét nem láttam, mert edzettünk, de a másodikat már néztem, örülök, hogy nyert a Zete. Jó barátom Szendrei Norbert, Huszti András és Németh Dániel, sokat beszélünk egymással. Nagy lesz a harc, de hiszem, benn marad a csapat az élvonalban.”

– A Fenerbahce elleni mérkőzés már egyértelműnek tűnt: a Dusan Tadicsot és Edin Dzekót is felvonultató isztambuli együttes öt nullára győzött.
– Csúfos eredmény… Mindkét félidőt rosszul kezdtük, a harmadik és a negyvenhetedik percben is gólt kaptunk, a második után ­szétestünk. Több mint negyvenezren voltak a meccsen, a Fener-szurkolók elképesztő hangulatot teremtettek. Amikor nálunk volt a labda, negyvenezren fütyültek, fülsiketítő volt. Annak ellenére, hogy borzasztó a végeredmény, nagy élmény volt ilyen miliőben játszani.

– Ki ellen volt a legnehezebb?
– A posztomból adódóan a Fener ellen legtöbbször Dzekóval, míg a Galata ellen Icardival találkoztam, mindketten topjátékosok, ezt tapasztaltam is. De Dusan Tadicsot külön kiemelném, kivételes képességű futballista.

– A hétvégén az utolsó helyezett Istanbulspor ellen van lehetőség a javításra: kötelező a győzelem?
– A Fenerbahce és a Galatasaray más kategóriát képvisel, a többi együttes között alig van különbség, bárki megverhet bárkit. Nincs könnyű meccs, mindegyik kiélezett, ám most különösen fontos a győzelem, mert úgy nyugodtabban mehetnénk a válogatott szünetre.

– Már több mint két hónapja Törökországban légióskodik, miben fejlődött a legtöbbet?
– A játék olvasásában és a párharcok megvívásában. Bár utóbbival otthon sem volt problémám, itt előreléptem. Gyorsan felvettem a ritmust, nagyszerű két hónap van mögöttem, folyamatosan fejlődöm Törökországban.

– Nem meglepő, hogy ismét behívta Marco Rossi szövetségi kapitány a válogatott keretbe a Bulgária és Montenegró elleni Eb-selejtezők előtt. Egy pont kell a biztos kijutáshoz, s mint köztudott, Bulgáriában zárt kapuk mögött kell játszani.
– A szurkolóknak és a játékosoknak sem jó ez. A magyar drukkerek mindig pluszembert jelentenek, sokat segítenek nekünk. De bízom benne, hogy így is három pontot szerzünk Bulgáriában, amivel kint vagyunk az Eb-n, majd jöhet Montenegró − forró hangulatban a telt házas Puskás Arénában. A sérültek? Sohasem jó, ha kulcsemberek esnek ki, de bízom benne, van olyan erős a keretünk, hogy megfelelően tudjuk pótolni a hiányzó játékosokat. Magabiztosak vagyunk, hat pontot akarunk szerezni az Eb-selejtező hátralévő két mérkőzésén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik