Légiósok: Varga Kevin tudja, mi kell ahhoz, hogy visszakerüljön a válogatottba

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.28. 12:03
null
Varga Kevin tudja, mi kell ahhoz, hogy visszatérjen a válogatottba (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, néhány héttel ezelőtt a ciprusi élvonalbeli Apollon Limassolhoz szerződött a nyáron a Debreceni VSC-től távozó magyar válogatott támadó, Varga Kevin, aki a haon.hu-nak beszélt lehetőségeiről és arról, mi kell ahhoz, hogy visszakerüljön a nemzeti csapatba.

 

Varga Kevin a megyei portálnak elmondta, több ajánlat közül választhatott, mielőtt az Apollonhoz szerződött.

„Voltak lehetőségek, de az Apollon esetében egészen hamar konkrét szerződéssé vált a megkeresés, és ez jelezte a szándékuk komolyságát. Nem is szerettem volna hezitálni, úgy gondolom, hogy helyes döntést hoztam, amikor ide írtam alá, de nyilván ezt majd az idő dönti el” – mondta Varga Kevin, aki nyáron egyénileg, erőnléti szakemberrel készült.

„Az ilyen tréningek nem egyenértékűek azzal, mintha egy csapattal készültem volna, ezért kell még egy kis idő, amíg a legjobb formámba kerülök. Bízom benne, hogy ez minél hamarabb eljön, ezért dolgozom minden nap” – hangsúlyozta Varga Kevin, aki januárban a Hataysportól tért haza Debrecenbe, ahol fél évre írt alá, s nagy öröm volt számára, hogy ismét ott játszhat, hiszen ő és felesége is ezer szállal kötődik a városhoz.

„Azonban tudtam, hogy nyáron szabadon igazolható leszek, úgy egy fokkal könnyebb csapatot váltani, hiszen nem függ az ember senkitől. Bíztam benne, hogy lesz olyan külföldi lehetőségem, ami előrelépést jelenthet, és ezt tiszteletben tartották a Lokinál. Szóba került egy esetleges hosszabbítás, de kitartottunk a tervünk mellett, és ezt megértették, abszolút baráti viszonyban váltunk el” – magyarázta Varga Kevin, akinek célja, hogy Marco Rossi ismét meghívja a magyar válogatottba.

„Ha a csapatom a tabella elején lesz a bajnokságban, akkor talán jobban felfigyelnek rá, de mellette nekem is rendszeresen játszanom kell, gólokkal, gólpasszokkal segítve az Apollont. Ha ez megvalósul, akkor lehet realitása annak, hogy újra meghívót kapjak a nemzeti csapatba, de addig még hosszú az út” – zárta szavait a magyar válogatott támadó.

Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik