Légiósok: Történelmi pillanat részese lehetek – Vécsei Bálint

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 07:12
null
Vécsei Bálint egyelőre nem gondolkozik a hogyan továbbon (Fotó: Vissel Kobe)
Bár Vécsei Bálint nem kezd a Jokohama elleni rangadón, bízik benne, hogy minél több játékpercet kap az éllovas együttesben. A játékos beszélt aranyéremről, Európa-ligáról, és a világsztár támadó, Juan Mata is szóba került.

 

Milyen volt a vonatos utazás?
– Kifogástalan – mondta lapunknak adott interjújában Vécsei Bálint, a japán élvonalbeli Vissel Kobe 30 esztendős, 12-szeres válogatott középpályása. – Kobéból utaztunk Jokohamába, a távolság körülbelül 550 kilométer, de két és fél óra alatt megtettük a távot. Pontosak a járatok, és nem is lassúak: úgy háromszáz kilométer per órával suhantunk. Nem különvonattal mentünk, mások is utaztak az első osztályon. Amikor Olaszországban légióskodtam, talán egyszer vagy kétszer vettünk vonatot igénybe, máshol nem, itt, Japánban viszont ez természetes. Nagyon élveztem, hasonló, mint repülővel: fel lehet állni, sétálni kicsit, ráadásul tökéletes körülmények között tehettük meg az utat.

Magyar idő szerint péntek délben is első osztályú párharcra van kilátás: a Kobe az éllovas, a Jokohama F. Marinos pedig második, mindössze egy ponttal lemaradva.
– Rangadó következik, mindenki nagyon várja. Mivel a Vissel Kobe még sosem nyert élvonalbeli bajnoki címet, felfokozott a hangulat a városban és a klub körül, a legutóbbi hazai meccsünkre huszonhatezren jöttek ki – történelmi pillanat részese lehetek. Óriási lépést tehetünk a bajnoki aranyérem felé, hiszen ha nyerünk, négypontos előnyre teszünk szert. Lélektanilag is fontos lenne a siker, de adott esetben a döntetlennel is elégedettek lehetünk, hiszen megtartanánk az első pozíciónkat. A Jokohama nem véletlenül áll a második helyen, kifejezetten jó csapat, kiélezett párharc várható. Ellenfelünk tagja az úgynevezett City Groupnak, ami azt jelenti, hogy próbálja azt a futballt játszani, amit a Manchester City: minél többet birtokolni a labdát, erőlteti a rövid passzos játékot. A labdakihozatalaiban nagyobb a kockázat és a hibalehetőség a középpályán, itt lehet keresnivalónk.

Lehet tudni a kezdőcsapatot?
– Igen, sajnos nem vagyok benne.

Az eddigi két bajnokin egyszer csereként állt be, jó húsz percet kapott, egyszer pedig nem állt be.
– Amikor idekerültem egy hónapja, javában zajlott a bajnokság, az együttes jól szerepel, tudtam, nem lesz könnyű feladat a kezdőcsapatba kerülni. Ráadásul sokáig egyedül készültem, én is éreztem, hogy nem vagyok csúcsformában, idő kell, amíg utolérem magam. A vezetőedző érthetően azokat játszatja, akik régebben az együttes tagjai, nincs ezzel semmi gond. A legutóbbi meccsen sem volt oka változtatni, így nem álltam be. Nem vagyok csalódott, előrenézek, s mivel tudom, hogy napról napra jobb állapotban leszek, hiszem, hogy egyre több játékpercet kapok. Az kétségtelenül nem segít, hogy már csak hat bajnokit rendeznek, és vége az idénynek.

A szerződése decemberig szól, gondolkodott már a hogyan továbbon?
– Egyelőre nem. Nyilván november vége felé már inkább foglalkoztat a kérdés, hogy maradok, vagy sem, de egyelőre az a legfontosabb, hogy bizonyítsak, és minél többet a pályán lehessek.

Milyen testközelből a japán liga, mit tapasztalt?
– A mért adatok is azt mutatják, hogy az intenzitás nagyon magas, körülbelül az Európa-liga szintjének felel meg. Szeretik a magas presszinget játszani, vagyis minél közelebb helyezkedni az ellenfél kapujához. Direkt a játék, sok az átmenet, rengeteg a futás. A taktika itt annyira nem hangsúlyos, mint Európában, de a játékosok zöme képzett, jó futballista.

Juan Mata is az... Milyen ember és futballista a negyvenegyszeres válogatott, harmincöt éves spanyol, aki korábban futballozott a Chelsea-ben és a Manchester Unitedben is?
– Szimpatikus srác, az öltözőben egymás mellett ülünk, az első pillanattól kezdve kiváló a viszonyunk, sokat beszélgetünk, jó társaság. Remek futballista, minden labdaérintésén látszik, milyen képzett. Nagyon várja a több lehetőséget, egyelőre ő is csak egyszer állt be csereként.

Október, majd november közepén is válogatott szünet következik. Bízik Marco Rossi meghívójában?
– Ezért dolgozom, de tisztában vagyok vele, hogy csak akkor jöhetek a válogatotthoz, ha sokat és jól futballozom. Minden alkalmat meg akarok ragadni, bízom benne, hogy már a Jokohama ellen is több perc jut nekem, mint eddig.

Már a család is a játékossal van
Vécsei Bálinttal tartott Japánba felesége és két gyermeke is, a nagyobbik kislánya Kobéban folytatja az óvodát.
„Októberben kezd, nyilván izgul, de ez ilyenkor természetes
– mondta Vécsei Bálint. – Angolul beszélnek majd, de ez nem jelenthet gondot, hiszen eddig is ilyen óvodába járt. Szerencsére mindenki kezdi megszokni az új környezetet. Ha szabadnapunk van, nekivágunk a városnak: szép hely Kobe, sok a látnivaló, és szeretjük az itteni ételeket is. Lakást is találtunk, így ezzel sincs már gond – semmire sem panaszkodhatunk, minden tökéletes körülöttünk.”

JAPÁN
J1 League
12.00:
Jokohama Marinos–Vissel Kobe

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik