Liverpool: A fontos dolgokról valószínűleg németül beszélünk majd Klopp-pal – Szoboszlai

L. M.L. M.
2023.08.09. 13:30
null
Jürgen Klopp és Szoboszlai Dominik (Fotó: Getty Images)
A Liverpool hivatalos honlapjának adott hosszabb interjút Szoboszlai Dominik. A válogatott középpályása ebben a csapattársairól, a magyar szurkolóiról és a Jürgen Klopp-pal való beszélgetésről is mesélt.

 

„Amikor már tudtam, hogy csatlakozom, leültem egy öt percre és azon gondolkoztam, hogy »Nos, most még többet kell dolgoznom, mivel minőségi és nagyon-nagyon jó játékosaik vannak«” – emlékezett vissza Szoboszlai Dominik az átigazolása előtti napokra.

A magyar válogatott csapatkapitánya elmondta, megpróbálja a lehető legjobbját nyújtani: „Mindent meg akarok tenni a klubért, a srácokért és saját magamért is. Nem egy trófeát szeretnék nyerni, hanem amennyit csak tudok”.

Szoboszlai gyorsan beilleszkedett a csapatba és megtalálta a saját társaságát.

„Ibout (Ibrahima Konaté – a szerk.) már Lipcséből ismerem, így ő volt az első, akivel beszélgettem, de igazából mindenki nagyon kedves. Trent (Alexander-Arnold), Cody (Gakpo), Mo (Szalah), mindenki próbál segíteni, és ha van valami gondom, akkor ők ott vannak.”

Kitért arra is, hogy milyen nyelven tervez beszélgetni a Liverpool német edzőjével, Jürgen Klopp-pal: „Értem az angolt, de a németem jobb, így ha komoly dolgokról lesz szó, akkor valószínűleg németül fogunk beszélni”.

Szoboszlai rengeteg támogató üzenetet kapott a váltás után, és tudja, sok drukker szorít neki Magyarországon. „Ez nem egy mindennapi dolog, ami most történik velem, szóval remélem, boldoggá tudom tenni őket.”

A középpályás nem tűz ki konkrét személyes célokat a következő idényre: „Csak teszem a dolgom. Ha jönnek a gólok, akkor jönnek, ha a gólpasszok jönnek, akkor azok jönnek. A célom, hogy a csapat sikeres legyen, mert akkor egyénileg is az leszek”.

Vasárnap a Chelsea otthonában kezdi meg a Premier League 2023–2024-es évadát a Liverpool.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

17.30:Chelsea–Liverpool (Tv:Spíler1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
7 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
12 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05