Liverpool: Amit csak akarunk, azt elérhetjük – Szoboszlai

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.21. 14:56
null
Szoboszlai Dominik tanulna a csapattársaitól (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik az első félidőben végig a pályán volt a Liverpool első nyári felkészülési mérkőzésén, a Karlsruhe ellen 4–2-re megnyert meccsen. A debütálása után több brit portálnak nyilatkozott, például a Daily Mailnek, amelynek a csapat következő idénybeli céljairól is mesélt.

 

A Daily Mail úgy fogalmazott, hogy a magyar válogatott 22 éves csapatkapitánya olyan klub öltözőjébe sétált be, amely az elmúlt öt évben általában nyerni szokott. Kiemelte ugyanakkor: a „vörösök” legutóbbi idénye csalódás volt, amelyet súlyosbít a tény, hogy nem sikerült Bajnokok Ligája-indulást érő helyen zárniuk a Premier League-et (ötödikek lettek). A szándék az, hogy helyrehozzák a kisiklást.

„Őszintén mondom, amit csak akarunk, azt elérhetjük akkor, ha jól csináljuk. Van néhány célunk a következő évadra. Beszéltünk ezekről egymás között, és Jürgen Klopp is egyeztetett velünk róluk, elmondta, mit szeretne látni tőlünk. Ezekhez megvan bennünk a minőség, megvannak hozzá a rajongóink és az edzőnk. Szóval minden adott ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, innentől csak rajtunk múlik, meddig jutunk” – fogalmazott a középpályás.

Szoboszlai Dominik kitért arra is, miként látja az említett szurkolókat, csapattársakat és edzőt: „A Salzburg játékosaként a Bajnokok Ligájában játszottam már az Anfielden, és hihetetlenek voltak a drukkerek. Jürgen Klopp a világ egyik legjobb mestere, a srácok pedig rendkívül minőségi játékosok, közülük többen mindent megnyertek már, amit meg lehet nyerni. Mielőtt idejöttem, a legmagasabb szintre helyeztem őket, és azt kaptam, amit vártam. Mindenképpen tanulnék tőlük, hiszen én is ilyen minőséget szeretnék képviselni. Szeretnék továbbá a csapatért dolgozni, segíteni, és mindent elérni velük, amit csak lehet, ezzel a szurkolóknak is megadva azt, amit megérdemelnek.”

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
9 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

Büszke magyarok: Szoboszlai Dominik Angliában is befutott – NS-kerekasztal

Minden más foci
2025.05.02. 08:42

Esterházy Mátyás reagált Jamie Carragher Szoboszlai Dominikot érintő kritikájára

Angol labdarúgás
2025.04.30. 21:32

Megdolgoztatták Szoboszlai Dominiket, válaszul kihozta győztesnek Cristiano Ronaldót

Légiósok
2025.04.30. 12:40
Ezek is érdekelhetik