Légiósok: Tiefenbachék nagy pofonnal maradtak le az Ekl-ről

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 19:16
null
Az Austria Wien Tiefenbach Dánielék legyőzésével indulhat az Ekl-ben (Fotó: FK Austria Wien)
Nem tudta kiharcolni az Európa-konferencialigában való indulás jogát a Tiefenbach Dánielt foglalkoztató osztrák Austria Lustenau, miután az Austria Wien az 1–1-es odavágó után a második mérkőzésen 5–0-ra felülmúlta ellenfelét.

 

Tiefenbach Dánielék a Wolfsberger AC elleni 2–1-es győzelemmel harcolták ki, hogy az Austria Wien ellen oda-visszavágós párharcban kivívhassák a nemzetközi porondon, az Európa-konferencialigában való szereplés jogát.

Az 1–1-es első mérkőzés után a visszavágón a magyar légiós kezdőként kapott lehetőséget a középpályán, ám ez a mérkőzés egyoldalú találkozó lett, hiszen a második félidő elején a bécsiek Manfred Fischer duplájával vezettek.

A Lustenau Tiefenbach Dánielt az 57. percben lecserélte, de ezt követően még inkább kicsúszott a csapat kezéből a meccs, hiszen a svájci válogatott Haris Tabakovic mellett ketten is betaláltak, az Austria Wien pedig 5–0-ra nyert és 6–1-es összesítéssel vívta ki az Ekl-ben való indulás jogát.

AUSZTRIA
Bundesliga, rájátszás az Ekl-indulásért, visszavágó
Austria Wien–Austria Lustenau 5–0

Az első mérkőzésen: 1–1
Lustenau: Tiefenbach Dániel kezdőként lépett pályára, az 57. percben lecserélték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik