Légiósok: olasz exválogatott lett Nagy Ádámék mestere Pisában

M. B.M. B.
2023.06.29. 22:42
null
Alberto Aquilani vette át a Pisa irányítását (Fotó: Twitter/@PisaSC)
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie B) érdekelt Pisa a hivatalos honlapján jelentette be új vezetőedzője, Alberto Aquilani érkezését.

 

A magyar válogatott középpályását, Nagy Ádámot is foglalkoztató fekete-kék együttes közleményében nem tesz említést az Aquilanival között szerződés hosszáról, csupán felsorolja a korábbi 38-szoros olasz válogatott labdarúgó sikereit, hozzátéve, hogy a 38 éves szakember bemutatására július 10-én fog sor kerülni.

Alberto Aquilani játékosként generációja egyik legjobb képességű tízese volt, de sérülékenysége miatt nem tudta teljes mértékben beváltani a hozzá fűzött reményeket – ennek dacára Olasz Kupa-, illetve Szuperkupa-győztes volt a Romával, míg a válogatott színeiben bronzérmet szerzett a 2013-as Konföderációs Kupán.

Visszavonulása után egy idényig másodedzőként dolgozott a Fiorentinánál, majd a firenzei klub utánpótlásában dolgozott, ahol a Primavera-csapattal háromszor megnyerte a tartalékcsapatoknak kíírt Olasz Kupát, míg kétszer a Szuperkupát is elhódította.

A mögöttünk hagyott idényt Nagy Ádámék a 11. helyen zárták, így lemaradtak a feljutásért rendezett rájátszásról – a klub ezután menesztette Aquilani elődjét, Luca D'Angelót.

 

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2026.09.25. 22:39

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

Rossi fiatalít: Nego és Nagy Zsolt is végleg kiszorulhat, Nagy Ádám aligha tér vissza

Magyar válogatott
2026.09.17. 17:00

Válogatott: olvasóink többsége nem hívná vissza Nagy Ádámot

Magyar válogatott
2026.09.15. 08:52

Meghívná Nagy Ádámot a válogatottba? Szavazzon!

Magyar válogatott
2026.09.14. 16:17

Vida Máté szerint a nemzeti csapatban szükség lehet Nagy Ádámra

Magyar válogatott
2026.09.14. 07:28

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08