Meleg víz helyett – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2023.05.12. 00:31

Szénási Béla az AZ Alkmaar – Kerkez Milos holland klubja – futballakadémiájának vezető kapusedzője. Akinek kevésbé ismerős a neve a pályáról, ne csodálkozzon, hiszen saját bevallása szerint sincs jelentős játékosmúltja, ehhez képest 38 évesen eljutott az egyik szakmai kulcspozícióba az idei UEFA Ifjúsági Liga (közkeletűen az ifi BL) győztes csapatának utánpótlásképzésében. Bizton állíthatjuk tehát, minőségi munkát végez a hivatásában, érdemes adni a szavára. Ami érdekes – derül ki a vele készült interjúból –, az főképp az, hogy az élet ezen területén is felesleges feltalálni a meleg vizet. Mindenféle hókuszpókusz, idegen szavakkal való dobálózás helyett azt mondja tanítványairól: „Lássák, mennyi munkát kell belerakni abba, hogy valaki profi legyen, akár edzői szinten is, hiszen ha én nem teszek bele mindent, nem várhatom el a srácoktól, hogy teljes erőbedobással készüljenek.” Ugye milyen szimpatikus tréneri (tanári, mesteri, mentori, s folytathatjuk a jelzők sorát) hozzáállás? Példaadás, példamutatás, ha úgy tetszik.

Még néhány, szerintem megszívlelendő mondat, amelyekből kirajzolódik, milyen alapvetések szerint kellene működniük az utánpótlás-akadémiáknak, gyakorlatilag sportágtól és országtól függetlenül mindenhol. „Nemcsak mentálisan, játékstílusban is idomultunk az ellenfelekhez.” „Szép eredmény az ifi BL-győzelem, de a klub sikerének fokmérője az, hogy mennyi labdarúgót nevel az első keretnek, illetve a holland élvonalnak.” „Erős jellemek, megvan a felelősségérzetük, és tudják, hogy a pályafutásuk alakulásáért és a fejlődésükért nagy részben ők a felelősek.” „Abban hiszünk, hogy mindenki fejlődőképes.” „Mi egyáltalán nem adunk ki pénzt utánpótláskorúért.” „Óriási hangsúlyt fektetünk a családias légkörre (...), a srácok testközelből láthatják a már befutott felnőtt játékosokat.” „Növendékeink döntő többsége a régióból érkezik.” „Magasra rakom a mércét, ám mivel a srácok tanulnak, teret adok nekik a hibázáshoz.”

S az utolsó gondolat, ami aztán tényleg faék egyszerűségű, mégis mindennek a lényege: „Szeretem, amit csinálok – máskülönben nem tudnék ennyit dolgozni.” Szénási Béla egy magyar „self-made man” a földkerekség egyik legjobb futballakadémiájának vezető pozíciójában – legyünk nyugodtan büszkék rá, s esetleg fontoljuk meg, amit mond.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
23 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Elveszett a szellemiség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 23:44

De miért éppen Felcsút? – Kun Zoltán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 00:13

Csank örök – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 06:33