Légiósok: az AZ kapusedzője szerint Kerkez javíthat a magyar futballisták megítélésén Hollandiában

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.04.17. 11:57
null
Kerkez vasárnap fantasztikus szólógólt szerzett a Sittard ellen (Fotó: Getty Images)
Az AZ utánpótlásában dolgozó, a kapusokért felelős Szénási Béla szerint Kerkez Milos játéka összességében a magyar futballisták megítélésén is javíthat Hollandiában.

 

Légiósok: négy gól válogatottjainktól; parádés Szalai-sarkazás
Légiósok: Kerkez fantasztikus szólógólt szerzett a Sittard ellen – VIDEÓ

A magyar edző a közmédiának adott interjúban elmondta, az elmúlt években nem igazán jó kép alakult ki a magyar futballistákról Hollandiában, Kerkez Milos teljesítménye azonban – valamint az, ahogy a magyar futball és az utánpótlásképzés színvonala emelkedik – javíthat ezen a helyzeten. Azt pedig, hogy a fiatal játékos az Alkmaarból került a magyar válogatottba, közös sikerként értékeli a klub.

„Karakter, sugárzik belőle a pozitív energia pályán és azon kívül egyaránt, nagyon megszerették az öltözőben. Emellett a pályán mindent belead, sokat fut. Már az érkezésekor látszott, amikor még a második csapatnál játszott, hogy sok van benne. Kiemelkedő a gyorsasága, a védekezőkvalitása, az igazi fegyvere pedig a támadójáték. Minden támadásra felér, veszélyes beadásai vannak, gólokat is szerez” – mondta Szénási Béla.

A 38 éves Szénási 2018 óta dolgozik az Alkmaarnál, ő felel az utánpótlásban pallérozódó kapusok fejlődéséért. A szakember megjegyezte, télen a Groningen megkereste, és egy szintén első osztályú gárda nagycsapatánál dolgozhatott volna, ő azonban maradt a klubnál, amely ezt egy 2025-ig szóló szerződéshosszabbítással „hálálta meg”.

Az U14-es holland válogatottnál is dolgozó Szénási elmondta, a kapuvédők képzésében a legfontosabb, hogy a kapusoknak nyomás alatt is pontosan kell tudniuk passzolni, jobbal, ballal egyformán, jól kell tudni olvasniuk a játékot védekezésben és támadásban is.

Saját jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, a célja mindenképpen a nemzetközi szint, s egyelőre az Alkmaarnál képzeli el a folytatást.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 20:56

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34