Légiósok: Schäfer András heteken belül visszatérhet

Vágólapra másolva!
2023.03.30. 16:44
null
Schäfer András a Bundesliga utolsó hat-hét fordulójában már a szakmai stáb rendelkezésére szeretne állni (Fotó: Getty Images)
Egyre közelebb van a visszatéréshez, reményei szerint heteken belül újra pályára lép Schäfer András, a német Bundesligában szereplő Union Berlin magyar válogatott futballistája.

 

A 23 éves középpályás csütörtökön az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorának nyilatkozva elmondta, még nincs tökéletes állapotban, de egyre jobban van a lába, és reményei szerint a bajnokság hátralévő kilenc fordulójából az utolsó hat-hétben már a szakmai stáb rendelkezésére állhat.

A 22-szeres válogatott játékos lábát fáradásos törés miatt novemberben megműtötték, majd január végén a Werder Bremen elleni bajnoki mérkőzésen csereként tért vissza a csapatba. Pár nappal később már kezdőként lépett pályára a Hertha BSC elleni győztes mérkőzésen, de a szünetben újabb sérülés miatt le kellett cserélni. Azóta nem játszott.

„Ez főleg lelkileg volt nehéz, hiszen két és fél hónapos rehabilitációt követően nagyjából másfél meccs után megint ez várt rám. Közben pedig a legjobb meccseket kellett kihagynom, a válogatott mérkőzéseit, az Európa-liga küzdelmeit, vagy a Bayern München elleni bajnokit” – sorolta Schäfer, aki azt is elmondta, hogy eközben köldöksérvműtétje is volt.

Kifejtette, a Bundesligában jelenleg harmadik helyezett csapatnál a nemzetközi kupaszereplés elérése a cél, ő pedig nagyon bízik abban, hogy ezt Bajnokok Ligája-indulást érő első négy hely valamelyikének megszerzésével teljesíti a gárda.

A magyar válogatottal kapcsolatban elmondta, nincs rá más jelző, fantasztikusan játszott a csapat a bolgárok ellen 3–0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőn, amelyen Szoboszlai Dominik kiemelkedő teljesítményt nyújtott, „jó kis ízelítőt adott” abból, mit lehet várni tőle csapatkapitányként.

Legfrissebb hírek

Simán nyert a Dortmund Berlinben, Schäfer csereként lépett pályára

Német labdarúgás
2026.01.24. 20:33

Bundesliga: Schäfer András csapata pontot szerzett Stuttgartban

Német labdarúgás
2026.01.18. 17:28

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.01.15. 22:44

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
2026.01.14. 13:45

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
2025.12.22. 08:12

Schäfer András: Ez szép karácsonyi ajándék

Német labdarúgás
2025.12.21. 10:07

Három magyar a pályán, a lipcseiek kikaptak Berlinben a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.12.12. 22:24
Ezek is érdekelhetik