Légiósok: Németh András a Hamburgban folytatja – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 22:50
null
Németh András a Genk színeiben szerzett egyik gólját ünnepli (Fotó: AFP)
A Bild információi szerint Németh András, a belga Genk magyar labdarúgója a német másodosztályban szereplő Hamburgban folytatja a pályafutását.

 

A német lap úgy értesült, hogy Németh András már túl is van a kötelező orvosi vizsgálaton, és valószínűleg pénteken be is jelentik a szerződtetését.

A Bild tudomása szerint 750 000 euró körüli árat fizet a HSV a belga gárdának, amely a futballista esetleges későbbi továbbértékesítéséből is részesül. A már a magyar válogatottban is pályára lépő fiatal csatár 2026 nyaráig ír alá.

Németh 14 évesen került a Genkhez, időközben bemutatkozott az első csapatban is, ám júniusban lejáró szerződését nem akarta meghosszabbítani, ezért átirányították a második csapathoz.

A Hamburg a feljutást érő második helyen várja a német másodosztály hétvégén esedékes tavaszi rajtját; a HSV vasárnap a Braunschweiget fogadja.

A hatszoros német bajnok, BEK- és KEK-győztes, patinás klub 2018-as kiesése óta az ötödik idényét tölti a másodosztályban.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
6 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik