Légiósok: Nehéz megmondani, mi hiányzott – Nagy Ádám

2022.05.12. 13:34
null
Nagy Ádám válogatott edzésen (Fotó: Dömötör Csaba, 2021)
Nagy Ádám, az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályának (Serie B) alapszakaszát a harmadik helyen záró Pisa magyar középpályása készül az élvonalért zajló playoffra – a klub rádiója, a Punto Radio Sporting Club az alapszakasz végkifejletéről és a folytatásról kérdezte.

 

„A bajnokság első fele nagyszerűen sikerült, mi voltunk a téli bajnokok, tavasszal azonban valami hiányzott. Így is csak néhány ponttal maradtunk le az automatikus feljutásról. Nehéz megmondani, mi hiányzott, hiszen januárban remek labdarúgókkal erősödtünk, amitől nőtt a versenyszellem az öltözőben. A hajrában voltak olyan meccseink, amiket eléggé elrontottunk, a Lecce és a Cosenza elleni ugrik be rögtön, de még előttünk a lehetőség, hogy történelmet Írjunk" – értékelt Nagy Ádám röviden.

A Serie A-ba a Lecce és a Cremonese jutott fel egyenes ágon, a Pisának maradt a playoff: jövő kedden, majd a szombati visszavágón az Ascoli–Benevento párharc győztesével találkozik. Ha továbbjut, akkor a Monza, Brescia, Perugia hármas egyikével mérkőzik meg az élvonalba jutásért.

„Hogy az Ascoli vagy a Benevento lenne-e kedvezőbb ellenfél? Tavasszal mindkettőtől kikaptunk, a Beneventótól öt–egyre, az Ascolitól kettő–nullára, szóval bármelyiknek szívesen visszavágnék a vereségért. Egyébként volt már részem ilyen jellegű párharcokban a válogatottal, két Európa-bajnokságra is pótselejtezőn jutottunk ki, és nagyon remélem, hogy hasonló élményben lesz részem a Pisa mezében is.”

Nagy szerződése 2025 nyaráig szól Pisában, és nem kérdés: a labdarúgó hosszú távra tervez Olaszországban.

„A családommal nagyszerűen érezzük magunkat Pisában, a kisfiam már majdnem egyéves, és hamarosan jobban fog beszélni olaszul, mint én – mondta nevetve a magyar futballista, aki egy különleges egybeesésről is beszélt. – Június 17-én születtem, és most már tudom, hogy ez a nap mind a város, mind a csapat életében különleges. Az idén otthon ünnepelem, de remélem, hogy jövőre itt lesz alkalmam erre.”

S hogy miről nevezetes június 17. Pisában? Minden évben aznap ülik meg Ranieri Scacceri, azaz San Ranieri, a város védőszentjének ünnepét – reményeik szerint ebben az évben ezt összeköthetik a város immár élvonalbeli csapatának köszöntésével.


 

Legfrissebb hírek

Ashley Cole az olasz másodosztályban kapta meg első vezetőedzői megbízatását

Olasz labdarúgás
2026.03.17. 10:55

Magabiztos sikerrel ajándékozta meg a születésnapos Spallettit a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.03.07. 22:40

Bombagóllal nyert Pisában a Bologna, Udinében zakózott a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.02. 22:40

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 22:41

Modric gólja döntött, a Milan mindhárom pontot elvitte Pisából

Olasz labdarúgás
2026.02.13. 22:46

Senkinek sem jó döntetlen – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
2026.02.06. 22:46

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01
Ezek is érdekelhetik