Légiósok: Van még hová fejlődnünk – Nagy Ádám a Parma ellen készül

2021.09.23. 11:43
null
Nagy Ádám túl van az első meccsén a Pisa kezdőjátékosaként (Fotó: Török Attila)
Kedden végigjátszotta a Monza elleni, 2–1-es Pisa-győzelmet hozó Serie B-s bajnokit a magyar válogatott Nagy Ádám, aki először került be a pisai kezdőcsapatba azóta, hogy az angliai Bristol Citytől Olaszországba szerződött. Nagy elmondta, örülnek a sikernek, de már a Parma elleni vasárnapi rangadóra készülnek.

„Nagyon örülünk az eddigi öt győzelemnek, de még hosszú a bajnokság – mondta az olasz másodosztályban öt forduló után egyetlen százszázalékos csapat magyar középpályása a Tuttopisának. – Jól kezdtünk, erős csapatot győztünk le kedden, de van még hová fejlődnünk, tíz ember ellen nem elég meggyőző a mezőnyfölényünk.”

Az éllovas Pisa vasárnap a 20 csapatos Serie B 12. helyén álló Parma vendége lesz, ha az utóbbi időszakban sérülés miatt nem játszó Balogh Botond felépül, magyaros rangadó is lehet a mérkőzés.

„Nagyon nehéz meccs lesz a vasárnapi, de ha javítunk a játékunk néhány elemén, Parmából is megpróbálhatjuk elhozni a három pontot” – mondta Nagy Ádám.

OLASZORSZÁG, SERIE B
5. FORDULÓ, KEDD
Pisa–Monza 2–1

6. FORDULÓ, VASÁRNAP
16.15:
Parma–Pisa

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Ez nem volt hollywoodi filmszerű

Európa-liga
2026.08.05. 23:44

Nagy Ádám a vezérszerepről, a kritikákról és az Európa-ligáról – videós interjú

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 18:47

Nagy Ádám ma már örül, hogy tizenkét évesen nem adta fel

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:58

A 10-es mez: „a 88-szoros válogatottat inkább fanyalgás fogadja…”

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 08:43

Nagy Ádám visszatért a Ferencvároshoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 12:02

Nagy Ádám már a Vasas ellen pályára léphet a Ferencvárosban – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.30. 21:13

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Nagy Ádám már nagyon közel a Ferencvároshoz való visszatéréshez – sajtóhír

Légiósok
2026.07.28. 12:02