Légiósok: Nagy Ádám a Pisa játékosa lett – hivatalos

R. P.R. P.
2021.08.27. 20:58
null
Nagy Ádám 2025-ig írt alá (Fotó: pisachannel.tv)
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Pisa a hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtette Nagy Ádámot.

 

Nagy Ádám az angol másodosztályú Bristol Citytől távozott két év után az olasz második vonalba. A 26 éves futballistaaugusztus elején jelezte távozási szándékát a Bristol vezetőségének. Az olasz klubbal kötött szerződésről annyit tudni, hogy 2025 nyaráig szól.

Nagy Ádám a Ferencvárosban nevelkedett, majd 2016 nyarán igazolt az olasz élvonalban szereplő Bolognához a transfermarkt.de adatai alapján 1.8 millió euró ellenében. Itt három évet töltött el, amely idő alatt 57 alkalommal léphetett pályára az együttesben, ezeken pedig egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. 2019-ben aztán az angol második vonalban szereplő Bristol Cityhez szerződött, amelynél 62 találkozón három alkalommal volt eredményes, négyszer pedig gólpasszt adott.

A Pisa közleményei kiemeli róla, hogy a Ferencváros játékosaként tűnt fel, és hogy a Bologna színeiben fontos tapasztalatokat szerzett az olasz labdarúgásról. A Bristol Citynél eltöltött időszakáról megjegyzi, hogy az angol klubnál abszolút főszerepet játszott.

A Serie B mostani kiírásában a Pisa mind a két eddigi meccsét megnyerte, legutóbb az Alessandria ellen győzött 2–0-ra.

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2026.09.25. 22:39

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

Rossi fiatalít: Nego és Nagy Zsolt is végleg kiszorulhat, Nagy Ádám aligha tér vissza

Magyar válogatott
2026.09.17. 17:00

Válogatott: olvasóink többsége nem hívná vissza Nagy Ádámot

Magyar válogatott
2026.09.15. 08:52

Meghívná Nagy Ádámot a válogatottba? Szavazzon!

Magyar válogatott
2026.09.14. 16:17

Vida Máté szerint a nemzeti csapatban szükség lehet Nagy Ádámra

Magyar válogatott
2026.09.14. 07:28

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08