Légiósok: 3/3 – újabb győzelmet aratott Szalai Attilával a Fener

K. T. I.K. T. I.
2021.02.02. 16:03
null
A Fenerbahce ezúttal idegenben nyert (Fotó Getty Images)
A Fenerbahce 2–1-re nyert a Hatayspor otthonában, Szalai Attila harmadik törökországi mérkőzésén. Ezzel a magyar válogatott bekk mérlege továbbra is hibátlan a Süper Ligben. Mesut Özil is bemutatkozott.


A Fener szinte az első perctől átengedte a területet a házigazda – és az európai kupaindulásra hajtó – Hatayspor játékosainak, és csak a kontrákra várt. A taktika kifizetődött, a 26. percben Mame Thiam meg is szerezte a vezetést a vendégeknek (0–1).

A Fenerbahce hiába zárta csupán 35 százalékos labdabirtoklással az első játékrészt, az volt az ember benyomása, hogy az történt a pályán, amit Erol Bulut vezetőedző szeretett volna.

A második félidőben – talán a középpályáról sérülés miatt kidőlő exbayernes Luiz Gustavo hiánya miatt is – jóval könnyebben eljutottak a Hatayspor játékosai helyzetekig, de hol Szalai Attiláék mentettek nagyot, hol a kapus, Altay Bayindir védett bravúrosan.

A 88. percben úgy tűnt, eldőlt a meccs: a csereként beálló – a Fener színeiben ezen a délutánon bemutatkozó – Mesut Özil indításából Ferdi Kadioglu centerezését a saját kapujába kotortaJean-Claude Billong (0–2).

A téli átigazolási időszakban szerződtetett Özil – aki hét és fél év után távozott az Arsenaltól – ezt megelőzően március 7-én játszott legutóbb tétmérkőzésen.

Szalai másodpercekre járt attól, hogy ne csak zsinórban harmadik meccsét is megnyerje csapatával, hanem ezeken a meccseken egyetlen gólt se kapjon a Fener. A 90. minutumban Aaron Boupendza azonban sokáig emlékezetes találattal szépített – előbb a tizenhatos magasságában átemelte Szalait, majd anélkül, hogy a labda lepattant volna, a bal felsőbe zúdított (1–2). A vendégsiker ezzel együtt sem került veszélybe.

BOUPENDZA GÓLJA

Szalai Attila korábban a Kayserispor (3–0) és a Rizespor (1–0) elleni találkozót is végigjátszotta.

A Fener zsinórban kilenc veretlen meccsnél jár a bajnokságban, ezek közül nyolcat meg is nyert, így 48 ponttal a liga élén áll. A második helyezett Galatasaraynak 45, a harmadik Besiktasnak 44 pontja van – igaz, utóbbi együttes még egy meccsel kevesebbet játszott, mint Szalaiék.

TÖRÖK SÜPER LIG
23. FORDULÓ
Hatayspor–Fenerbahce 1–2
(Boupendza 90., ill. M. Thiam 26., Billong 88. – öngól)
Fenerbahce: Szalai Attila végigjátszotta a meccset.
Rizespor–Kasimpasa 1–1
Kasimpasa:Varga Kevin nem állt be.
Galatasaray–Basaksehir 3–0
Az élcsoport:
1. Fenerbahce 48 pont (22 mérkőzés), 2. Galatasaray 45 (22), 3. Besiktas 44 (21)

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
2026.03.16. 21:46

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 23:58

Csupa idegenbeli siker – három gólt szerzett vendégként a Forest és a Genk az El-rájátszásban

Európa-liga
2026.02.19. 20:45

Női kosárlabda Euroliga: a Schio nagy csatában nyerte meg az olasz rangadót

Kosárlabda
2026.02.18. 21:33

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
2026.02.08. 13:54
Ezek is érdekelhetik