Légiósok: Most már biztosan jobban bírnám a Liverpool ellen – Szoboszlai

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.07.15. 18:10
A Liverpool ellen úgy elfáradt a Bajnokok Ligájában, mint korábban soha, de most már biztosan jobban bírná. Szoboszlai Dominik emlékezetes évadot tudhat maga mögött, amit most fel is elevenít az NSO Tv kamerája előtt, kezdve a válogatott debütálással Szlovákia ellen, az első gólon át (szintén Szlovákia ellen), a Bajnokok Ligáján keresztül egészen a leállás utáni bombaformáig. Természetesen a végén kicsit a 19 éves tehetség jövője is szóba kerül.

Szoboszlai Dominik videónkban feleleveníti a magyar válogatottban játszott meccseit Szlovákia, Horvátország, Uruguay és Wales ellen, a Bajnokok Ligájában szerzett gólját és a Liverpool elleni óriási iramot is, de természetesen a leállás utáni parádés formája mellett sem mentünk el szó nélkül. És hogy milyen technikával lövi szabadrúgásait, illetve milyen szempontok alapján választ majd magának csapatot? Ezek is kiderülnek az NSO Tv videójából.

Legfrissebb hírek

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2 órája

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
8 órája

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40