Teli rüszt – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 23:25

Magyar labdarúgó mesterhármasa külföldi bajnokságban – minden szurkoló szívét megdobogtatja az ilyen hír. Három akármilyen gólról lehetne szó, lapockáról bepattanó, gólvonalról hálóba spiccelt labda, lecsúszott beadás – ahogy az öltözőkben mondják, a gólt nem kell megmagyarázni, míg Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje szerint a győzelmet sem, a vereséget meg nem lehet –, ám Szoboszlai Dominik Grazban elért szerdai triplája más kategória.

A drukkerek persze imádják a Zidane-cselt, talppal átvenni a labdát zseniális trükk volt, de a másik két gól is önálló elemzésért kiált. A beindulás a védők közé, a ballal a kapus felett a hosszú felsőbe küldött labda is gyönyörű, okos megoldás volt, de rám a legnagyobb hatással a szabadrúgása volt. A mozdulat tanítani való, de rendkívüli érzék kell ahhoz, hogy ezt valaki egyáltalán megtanulhassa, a legtöbben hiába próbálkoznak vele. Egyenesen, lefeszített rüszttel felfelé meglőtt labda, amely a sorfal felett elhaladva aztán rakétaként csapódik lefelé – káprázatos megoldás volt!

S nem először!

Ebben a gólban az igazán lebilincselő a rengeteg gyakorlás, a befektetett munka sokadik visszaigazolása, nem véletlenről van tehát szó – nem igaz, hogy nem lehet magyar játékosból futballistát nevelni, és erre éppen ez a gól a bizonyíték. Szoboszlai Dominik élete nyitott könyv a szurkolók előtt. Édesapja, Szoboszlai Zsolt a leginkább miatta életre hívott, saját útját járó gyerekcsapatban, a Főnixben tanította fiát hosszú éveken keresztül. A munka nem könnyű, apától és fiától, mi több, az összes családtagtól rendkívüli kitartást kíván, és ami pedig nálunk a legnagyobb gondot okozza, jelentős szakértelmet igényel – Szoboszlai apuka az eleven bizonyíték, hogy célba érni nem lehetetlen. Ide tartozik, hogy a Mol Fehérvártól Egerszegre kölcsönadott Bolla Bendegúz fontos és szép gólt lőtt Diósgyőrben – gyerekként ő is a Főnixben nevelkedett Dominik csapattársaként.

Szakemberek foglalkozzanak a gyerekekkel, ez a Szoboszlai-tripla legfontosabb tanulsága.

Legfrissebb hírek

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
10 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19
Ezek is érdekelhetik