Ausztria: Szoboszlaiéké az első meccs, péntektől edzésben a csapatok!

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2020.05.12. 11:18
null
Megvan a dátum, mikor léphetnek újra pályára Szoboszlai Dominikék (Fotó: Török Attila)
Június első hetében folytatódik az osztrák labdarúgó-bajnokság – erősítette meg az osztrák szövetség elnöke. A klubok péntektől végezhetnek teljes értékű edzésmunkát. 

 

Leo Windtner, a szövetség elnöke kedden megerősítette, hogy újraindul a március közepén félbeszakadt Bundesliga, méghozzá zárt kapuk mögött.

„Fontos döntés született, mert ha nem indulunk el most, akkor egy év múlva rá sem ismernénk az osztrák futballra"
– tette hozzá. Az első mérkőzés a tervek szerint a kupadöntő lesz a bajnoki címvédő Red Bull Salzburg (többek között Szoboszlai Dominik csapata) és a másodosztályú Austria Lustenau között.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter elmondta, a csapatorvos felelős a megelőzési intézkedések foganatosításáért, hogy minimálisra csökkenjen a koronavírus-fertőzés esélye. A csapatok péntektől végezhetnek teljes értékű edzésmunkát. Korábban maximum hatfős csoportokban lehetett tréningezni.

Werner Kogler sportminiszter közölte, hogy Ausztriában várhatóan május 29-től jöhetnek enyhítések a zárt térben végzett sporttevékenység szempontjából.

Szoboszlai épp a hét elején beszélt arról a Nemzeti Sportnak, hogy a labdarúgók egyre nehezebben viselik a bizonytalanságot, és csak remélni tudja, hogy a pályán dőlhet el a bajnoki cím sorsa.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
4 órája

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?

Angol labdarúgás
9 órája

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
12 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
23 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:15

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 16:40

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:23

Horrorisztikus sérülést szenvedett a Galatasaray játékosa Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:40
Ezek is érdekelhetik