Légiósok: Nagy Dominik a Panathinaikoszhoz szerződött – hivatalos

B. L.B. L.
2020.01.14. 21:23
null
Nagy Dominik a Panathinaikoszhoz igazolt (Fotó: pao.gr)
Beigazolódtak a görög sajtóhírek, a helyi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Panathinaikosz fél évre kölcsönvette Nagy Dominikot a Legia Warszawától.

 

Nagy Dominik ebben az idényben kilenc bajnokin szerepelt a Legiában, egy gólt szerzett és egy gólpasszt jegyzett, de szeptember 28. óta nem kapott lehetőséget a bajnokságban (legutóbb tétmeccsen a harmadosztályú Legia II-ben játszott október 23-án), az előző öt meccsen már a keretbe sem került be.

A hírek arról szóltak, hogy a klub nem gördít akadályt a légiós távozása elé, és másfél millió eurót szeretne kapni a játékosért, akinek szerződése 2021 nyaráig érvényes a varsóiakkal, akik a kölcsönadás mellett döntöttek. Az átigazolás tényét a 20-szoros görög bajnok a hivatalos honlapján jelentette be.

„A Panathinaikoszban jó lehetőségem van egy más stílusú bajnokságban kipróbálni magam. Nagy klub, amelynek történelmét mindenki ismeri. Számunkra még inkább, hiszen korábban Puskás Ferenc is volt a csapat vezetőedzője (akivel két bajnoki címet szerzett és BEK-döntőbe jutott a gárda – a szerző). Átigazolásom előtt beszéltem a csapat portugál védőjével, Joao Nunessel, aki Lengyelországból ismerek, valamint megkérdeztem több magyar játékost is, akik megfordultak Görögországban. Mindannyian csupa jó dolgokat mondtak nekem a Panathinaikoszról. Azért jöttem ide, hogy keményen dolgozzak, fejlődjek és segítsek a csapaton. Szeretem az egy az egy elleni párharcokat, lecselezni az ellenfeleket és kihasználni a gyorsaságomból adódó előnyt” – mutatkozott be Nagy Dominik a klub hivatalos honlapján.

A gazzetta.gr korábban a magyar válogatott kapitányát, Marco Rossit is faggatta a futballista átigazolásával kapcsolatban.

TÁVOL A KÉT NAGYTÓL
A görög élmezőny 18 forduló után
1. Olympiakosz Pireusz 44 pont
2. PAOK 43
3. AEK Athén 31
...
6. Panathinaikosz 25

„Örülök, hogy megegyezett a Panathinaikosszal. Természetesen ez a csapat már nem az, amely egykoron volt, és nincs esélye versenyezni a bajnoki címért a PAOK-kal és az Olympiakosszal, de nagy múltú gárda, amelynek jelentős szerepe van az európai labdarúgás történetében. Ideális hely Nagy számára, akinek időre lesz szüksége, hogy visszanyerje a formáját” idézi az oldal Marco Rossit.

A szövetségi kapitány a 24 éves szélsőt is jellemezte a lapnak:

„Nagy Dominik óriási küzdő, és képes bejátszani a pálya mindkét oldalát. Tud a csatár mögött is játszani, de úgy vélem, jobban passzol hozzá a szélső poszt. Keményen dolgozik, sokat fut a pályán és nagyon hasznos a pontrúgásoknál. Remek választás a részéről, ahogyan a Panathinaikosz oldaláról is.”

Ha pedig rendszeresen játszik, az a válogatottbeli szereplésére is jótékony hatással lehet.

„Természetesen Naggyal mindig számolok a magyar válogatottnál, csak a legutóbbi alkalommal nem hívtam be a keretbe, mivel nem játszott a Legiánál. Ha a Panathinaikoszban rendszeresen lehetőséghez jut, akkor ez természetesen változni fog. Örülök ennek a klubváltásnak, és úgy gondolom, hogy Nagy bizonyítja majd értékét a Panathinaikoszban.”

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
9 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

A Paksot búcsúztató Panathinaikosz nem bírt hazai pályán bolgár ellenfelével

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 22:43

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15