Kaposvártól Chicagóig – Pietsch Tibor jegyzete

„Túl magas neki az a szint, tuti, hogy nem üti meg!”

Mondták sokan, amikor 2010 januárjában Kaposvárról Székesfehérvárra igazolt.

Öt és fél év múltán kétszeres bajnokként, Szuperkupa- és Ligakupa-győztesként, no és háromszoros gólkirályként távozott.

„A magyar bajnokságban lehetett sikeres, de a lengyelben aligha viszi sokra.”

Jó magyar szokás szerint pesszimistákból (rosszmájúakból…) akkor sem volt hiány, amikor 2015 nyarán a Videoton mezét a Legia Warszawáéra cserélte. Jó néhányan elkönyvelték: ami az NB I-ben elég, az Ekstraklasában kevés lesz, ha Fehérváron át is ugrotta a lécet, Varsóban biztosan leveri.

Másfél évvel később lengyel bajnokként, Lengyel Kupa-győztesként, a Bajnokok Ligája csoportkörében is eredményes, számos egyéni díjat besöprő játékosként, no és gólkirályként vett könnyes búcsút a Legiától.

„Az Egyesült Államok? Az végképp nem az ő világa! Bukás lesz a vége, meglátjátok!”

A korábban rendre hoppon maradó kárörvendők 2016 decemberében megint előbújtak a lövészárkokból: ha Európában nem is vallott kudarcot, a tengerentúlon nem állja meg a helyét.

Nos, az azóta eltelt három évben meghódította Amerikát (is). Volt, naná, hogy volt gólkirály, csapatával, a Chicago Fire-rel megjárta a rájátszást, s kiérdemelte a Major Soccer League legjobbját megillető díjat is. Most az utolsó meccsére készül, szokásához híven csendben, szerényen, ugyanakkor abban a reményben, hogy búcsúzóul legalább még egyszer a kapuba talál.

Nem mintha ez meglepő lenne.

A Kaposvárban 51 mérkőzésen 31 gólt szerzett.

A Vidiben 189 meccsen 108-at.

A Legiában 86 találkozón 55-öt.

A Chicagóban – eddig – 103 fellépésen 56-ig gólig jutott el.

Első osztályú mutatók, annyi szent.

Három országban volt gólkirály, kettőben bajnok, ahol bajnok lett (Magyarország és Lengyelország, ugyebár), ott az év labdarúgójának is megválasztották. Talán a legnagyobb sikereknél is büszkébb lehet arra, hogy mindmáig visszasírják a Rákóczinál, a Vidinél és a Legiánál – és valami azt súgja, hamarosan visszasírják majd a Fire hívei is.

Nikolics Nemanját nem egyszer, nem kétszer elintézték kézlegyintéssel, de ő nem egyszer, nem kétszer bizonyította, tévedtek, akik leírták. Nem tett mást, „csak” szívből futballozott, küzdött a csapatáért és a szurkolókért, és persze egyik gólt lőtte a másik után – miközben megmaradt ugyanannak az embernek, akit még Kaposváron megismertünk.

Lehet utánacsinálni.