Salzburg: újabb jel, hogy Szoboszlai nem megy sehová

2019.06.26. 16:01
null
Xaver Schlager a Wolfsburgba igazolt (Fotó: AFP)
A Red Bull Salzburg hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik az együttes 21 éves futballistája, Xaver Schlager. A nyolcszoros osztrák válogatott középpályás 15 millió euróért cserébe a Wolfsburghoz írt alá, szerződése pedig négy évre szól.

 

Schlager a középpálya közepén érzi magát a legjobban, amolyan box-to-box középpályás, így posztját és szerepkörét illetően is nagyon hasonló a felfogása, mint a Salzburg másik nagy értékének tartott Szoboszlai Dominiké.

Arról korábban már beszámoltunk, hogy az Arsenal és a Barcelona érdeklődését is felkeltette a magyar labdarúgó, de az osztrák klub és Szoboszlai menedzsere, Esterházy Mátyás is tagadta, hogy nyáron eladná őt a Salzburg.

„A hírt, hogy európai élbajnokságok számos együttese, köztük topklubok is érdeklődnek ügyfelem iránt, meg tudom erősíteni, de a célunk nem változott, Dominik Salzburgban képzeli el a jövőjét. Szeretne újra bajnokságot nyerni a csapattal, a Bajnokok Ligája csoportkörében minél jobban szerepelni, és a magyar válogatott hasznára lenni. Dominik nagyon jó úton jár, ezen az úton szeretnénk továbbra is haladni. Ez a magyar futball egyetemes és Dominik személyes érdeke is” – mondta Esterházy a Nemzeti Sport korábbi megkeresésére.

Schlager távozásával vélhetően még több szerep juthat Szoboszlainak a Red Bull Salzburg középpályáján: az előző évadban 15 bajnokin három gól és négy gólpassz volt a magyar mérlege.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
12 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:36

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00