Légiósok: kétszeres olasz bajnok csapat érdeklődik Nagy Dominik iránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.20. 09:53
Olasz sajtóértesülés szerint a Serie A-ban szereplő Fiorentina közel áll ahhoz, hogy szerződtesse Nagy Dominikot, a lengyel Legia Warszawa magyar válogatott középpályását.

A Fiorentina egy lépésre van attól, hogy januárban átigazolja Nagy Dominikot a Legiától – tudta meg a calcionews24.com.

Állítólag a firenzei együttes elégedetlen a Juventustól kölcsönvett Marko Pjaca – aki két nappal idősebb Nagy Dominiknál – teljesítményével, s a téli átigazolási időszakban visszaküldi Torinóba a horvát vb-ezüstérmes futballistát. A helyére a Pécsi MFC, a Kozármisleny és a Ferencváros korábbi játékosát, Nagyot szerződtetné.

Az ötszörös válogatott Nagy Dominiknak 2021-ig szóló szerződése van varsói klubjával. Nemrég a francia Montpellier-vel hozták szóba.

Nagy ebben az idényben 24 tétmérkőzésen összesen négy gólt szerzett és hét gólpasszt adott. Marco Pjaca 13 olasz bajnokin játszott, ebből hétszer kezdőként, ám egyszer sem volt végig a pályán, s csupán egy gólt szerzett. A Fiorentina a 10. helyen áll a Serie A-ban.calcionews24.com.

Állítólag a firenzei együttes elégedetlen a Juventustól kölcsönvett Marko Pjaca – aki két nappal idősebb Nagy Dominiknál – teljesítményével, s a téli átigazolási időszakban visszaküldi Torinóba a horvát vb-ezüstérmes futballistát. A helyére a Pécsi MFC, a Kozármisleny és a Ferencváros korábbi játékosát, Nagyot szerződtetné.

Az ötszörös válogatott Nagy Dominiknak 2021-ig szóló szerződése van varsói klubjával. Nemrég a francia Montpellier-vel hozták szóba.

Nagy ebben az idényben 24 tétmérkőzésen összesen négy gólt szerzett és hét gólpasszt adott. Marco Pjaca 13 olasz bajnokin játszott, ebből hétszer kezdőként, ám egyszer sem volt végig a pályán, s csupán egy gólt szerzett. A Fiorentina a 10. helyen áll a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
39 perce

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
4 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik