Légiósok: Balogh Norbert a ciprusi bajnoknál folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.08.21. 18:14
null
Bekövetkezett, amire számítani lehetett: Balogh Cipruson folytatja (Fotó: apoelfc.com.cy)
Az APOEL és a Palermo egyaránt megerősítette saját hivatalos oldalán, hogy Balogh Norbert a következő szezont a ciprusi bajnoknál tölti kölcsönben.

 

Az APOEL még napokkal ezelőtt hivatalos ajánlatot tett a 22 éves magyar csatárért, amit a Palermo el is fogadott. Balogh hétfőn utazott Ciprusra, ahol kedden esett át az orvosi vizsgálatokon, kölcsönvételét kora este jelentette be a Sallai Rolandot is foglalkoztató nicosiai klub. A két magyar futballista nem először szerepelhet együtt, Sallai ugyanis a 2016–2017-es évadban a Palermo kölcsönjátékosa volt.

Balogh – aki a 77-es mezszámot kapta új csapatában – korábban a szicíliai együttes vezetőedzőjétől, Bruno Tedinótól kért garanciát arra nézve, hogy érdemi lehetőséget kap majd az új idényben, de mivel ezt a szakember nem tudja garantálni, szinte biztosra vehető volt a válogatott labdarúgó ideiglenes távozása – az olasz klub ugyanis nem szeretne végleg lemondani róla.

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
9 órája

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
11 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51
Ezek is érdekelhetik