Légiósok: Kádár a Sahtarról és az új idényről is beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 10:07
Mint ismert, az ukrán bajnokság utolsó fordulójában a Kádár Tamást végig a soraiban tudó Dinamo Kijev hazai pályán 2–1-re megverte a Sahtart.

A magyar válogatott védő csapata a rájátszásban idegenben és saját közönsége előtt is legyőzte a donecki csapatot, de az aranyérem így is a Sahtar játékosainak nyakába került.

Ezeken a meccseken mindig fontos az eredmény. A Sahtar ellen mindig nehéz meccsre számíthatsz, a »bányászok« játsszák a legintenzívebb futballt Ukrajnában, mindig jó érzés egy erős riválissal összecsapni” – mondta Kádár Tamás a Dinamo Kijev honlapjának.

„Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, akik nagyszerűen támogattak minket. Próbáltunk gólokat szerezni, de ez nem egyszerű feladat, hiszen a Sahtart is nagyon jó játékosok alkotják. Időnként szerencsénk is volt, de a legfontosabb, hogy sikerült győzelemmel zárni az idényt” – tette hozzá a magyar válogatott védő.

Érdekesség, hogy a Sahtar az idényben hat összecsapásuk közül csak kettőn győzte le a Dinamo Kijevet, ám az egyik a Szuperkupa-meccs volt, a másik pedig a kupadöntő. A bajnokságban háromszor nyert a Dinamo, egyszer ikszeltek a felek, de a pontversenyt is a Sahtar nyerte meg…

„Természetesen csalódottak vagyunk az elveszített kupadöntő miatt, nem tudtunk a szezonban trófeát nyerni, de a csapatunk egyre erősebbé válik, és alig várjuk az új idényt”
– zárta mondandóját.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
32. (UTOLSÓ) FORDULÓ (RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ)
Dinamo Kijev–Sahtar Doneck 2–1
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a meccset, és a 77. percben sárga lapot kapott.
A végeredmény: 1. Sahtar Doneck 75 pont, 2. Dinamo Kijev 73, 3. Vorszkla 49

Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
7 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
15 órája

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
16 órája

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
19 órája

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

Angol labdarúgás
2025.04.30. 18:22

Megdolgoztatták Szoboszlai Dominiket, válaszul kihozta győztesnek Cristiano Ronaldót

Légiósok
2025.04.30. 12:40
Ezek is érdekelhetik