Légiósok: kiderült, miért kellett Gyurcsónak távoznia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.17. 17:58
null
Gyurcsó Ádám gyorsan beilleszkedett Horvátországban (Fotó: vecernji.hr)
Kosta Runjaic, a Pogon Szczecin november elején kinevezett vezetőedzője a horvát vecernji.hr-nek elmondta, Gyurcsó Ádám szakmai okok miatt távozott a lengyel együttestől.

 

Korábbi lengyelországi információk szerint Runjaic nem volt elégedett Gyurcsó edzésmunkájával, valamint a mérkőzéseken mutatott teljesítményével, ezért nem számolt vele a továbbiakban. A német szakember most elmondta, ilyenről szó sincs, a magyar szélső egész egyszerűen csak nem illett bele az elképzeléseibe.

„Gyurcsó nagyon jó futballista, aki képes minőségi változást hozni, ennek ellenére úgy éreztem, hogy változtatni kell a csapaton. Egy sokkal defenzívebb felfogású gárda mellett tettem le a voksom, védekezésben és támadásban egyaránt jól teljesítő játékosokkal, és ebbe ő nem fért bele. Ezért döntöttünk úgy, hogy máshol jobban kamatoztatná a képességeit, ahelyett hogy nálunk a kispadon ül” – mondta Runjaic.

A Hajduk Splithez a szezon végéig kölcsönbe kerülő játékos az ősszel csupán két gólt szerzett a lengyel élvonalban (mindkettőt tizenegyesből), a horvát élcsapatban azonban hét bajnokin már három találatnál ás ugyanennyi gólpassznál jár. A Pogon is feljebb lépett a tabellán, így jelen állás szerint mindenki jól járt a váltással.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
2026.03.16. 21:46

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 11:02

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
2026.02.08. 13:54

Szalai Attila vesztes bajnokin mutatkozott be az új csapatában

Légiósok
2026.02.01. 14:58

Szalai Attila közleményt adott ki a távozásáról, volt edzőjének is üzent

Légiósok
2026.01.29. 15:42

Szalai Attila: Én is vágyom a stabilitásra

Légiósok
2026.01.29. 13:01
Ezek is érdekelhetik