Légiósok: Dzsudzsák bízik a Szuperkupa-győzelemben

2018.01.19. 13:32
null
Dzsudzsákék álma a Szuperkupa-győzelem (Fotó: Gulftoday.ae)
Dzsudzsák Balázs szombat délután Szuperkupa-mérkőzésén lép pályára az Egyesült Arab Emírségekben: az al-Vahda magyar idő szerint délután öt órától az al-Dzsazira ellen játszik.

 

 

Az al-Vahda magyar válogatott középpályása kijelentette, hogy csapata abszolút felkészülten várja a mérkőzést, és a játékosok nagy álma, hogy a városi riválist legyőzve megszerezzék a címet.

Az al-Vahda a 2016–2017-es szezonban a bajnokság 5. helyén zárt, a bajnok al-Dzsazira 29 ponttal szerzett többet. Ugyanakkor a kupát sikerült megnyernie Dzsudzsákéknak, akik az új szezonban sokkal jobban teljesítenek.

12 forduló után a csapat 26 ponttal a bajnokság második helyén áll, hátránya két pont az első al-Ain mögött, míg a címvédőt immáron kilenc ponttal megelőzi. A középpályás dicsérte csapata teljesítményét, és bízik abban, hogy sikerül megnyerni a Szuperkupát. Ezzel elindulhat egy olyan sikerszéria, amit a szurkolók már hosszabb ideje várnak.

Dzsudzsák kifejtette, nagyon örül annak, hogy Laurentiu Reghecampffal dolgozhat, tetszik neki a román edző futballfilozófiája, ennek révén egyre inkább jönnek az eredmények.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Dzsudzsák Balázs: Hálás vagyok a Lokinak az utolsó lehetőségért

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 07:03

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
2025.12.28. 08:39

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 08:48
Ezek is érdekelhetik