MLS: Vissza akartam térni a ligába, mert imádom – Németh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.15. 08:49
null
Németh gőzerővel készül a bemutatkozásra (Fotó: mlssoccer.com)
Az észak-amerikai profi ligában szereplő New England Revolution nemrég szerződtetett magyar játékosa, Németh Krisztián az mlssoccer.com-nak elárulta, alig várta, hogy visszatérhessen az MLS-be.

 

„Jó évem volt, de még több áll előttem – kezdte katari kalandjának értékelésével Németh Krisztián. – Ez volt az első szezonom ott, ráadásul más kultúrába és bajnokságba csöppentem. Mindazonáltal a korábbi tapasztalataim sokat segítettek, így gyorsan beilleszkedtem.”

A magyar válogatott támadó hozzátette, azon dolgozik, hogy minél hamarabb csapata rendelkezésére álljon, de arról is szót ejtett, hogy nem csak a New England volt képben az MLS-be való visszatérést illetően.

„Szeretek jó futballistákkal együtt játszani, ennél nincs is jobb. Alig várom, hogy mielőbb megfelelő állapotba kerüljek, hogy játékra kész legyek, és segíthessem a csapatot.”

„Nem szeretnék hazudni, a Sporting Kansas City (Németh korábbi csapata – a szerk.) is valós lehetőség volt. Amikor elhagytam a csapatot, tudtam, hogy egyszer vissza szeretnék térni a ligába, mert imádom, minden egyes itt töltött másodpercet. A játékstílusom is passzol hozzá, ez sem elhanyagolható tény.”

Legfrissebb hírek

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Németh Krisztián: Varga Barnabáshoz illik a görög liga

Légiósok
2026.01.08. 10:07

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Sokszoros svájci válogatott lett Sallói Dániel edzője az MLS-ben

Minden más foci
2026.01.05. 17:34
Ezek is érdekelhetik