Légiósok: Sallói a következő bajnokin már kezdő lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 07:47
A Portland ellen az első MLS-gólját megszerző Sallói Dániel a Sporting Kansas City következő, magyar idő szerint péntek hajnali bajnokiján akár a kezdőcsapatba is bekerülhet. A légiós türelmesen vár a lehetőségre, amely edzője szerint is közeleg.

„Tavaly nehezen viseltem el, hogy nem fértem be a csapatba, de most másképpen látom a dolgokat – mondta Sallói a Kansas City Starnak. – Türelmes vagyok, hiszek a mesternek, aki szerint hamarosan eljön az én időm.”Sallói a Kansas City Starnak. – Türelmes vagyok, hiszek a mesternek, aki szerint hamarosan eljön az én időm.”

A magyar játékos a Portland ellen a 35. percben állt be Gerso Fernandes cseréjeként, és pontot érő gólt szerzett. A lap szerint a vállát még mindig fájlaló támadó helyére Sallói pályázik a legnagyobb eséllyel.

„Már jól érzem magam itt, ebben a ligában akarok játszani, Kansas Cityt a második otthonomnak érzem” – idézte a lap Sallóit, aki 2014-ben került a Kansas City akadémiájához, és több kölcsönszerződés után tért vissza, a jelek szerint hosszabb távra.

„Már többször beszéltem Dániellel arról, hogy nagyon szépen fejlődik, és ezen az úton kell maradnia – mondta Peter Vermes vezetőedző a magyar légiósról. – Minden játékos esetében van olyan terület, amelyen fejlődhet. Dániel esetében nem győzöm hangsúlyozni, hogy a tizenhatoshoz érve életveszélyes. Különös érzéke van a gólszerzéshez, de képes mérlegelni.”

„Néha kicsit önző, ám a legjobb pillanatokat választja ki arra, hogy így tegyen. A góljánál tökéletesen mozgott, mielőtt megkapta a labdát, klasszis megoldás volt, pazar befejezéssel” – fogalmazott Vermes, majd arra is kitért, mennyire meggyőző volt a magyar játékos edzésmunkája, amelynek köszönhetően megérdemelt lehetőséghez jutott.

Legfrissebb hírek

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Sokszoros svájci válogatott lett Sallói Dániel edzője az MLS-ben

Minden más foci
2026.01.05. 17:34

Sallói Dániel: Immár Amerika az otthonom!

Képes Sport
2025.12.29. 10:28
Ezek is érdekelhetik