Légiósok: Egyszerűen helyzetbe sem kerültem – Mervó Bence

2017.02.02. 08:49
A lengyel sajtó szerdán írt arról, hogy Mervó Bence lehetőséget kap a bizonyításra a téli felkészülés során a Slask Wroclaw szakmai stábjától, de nem zárható ki, hogy ennek ellenére még a télen távozik a klubtól, hiszen a Haladás továbbra is érdeklődik iránta, korábban Mészöly Géza vezetőedző nyilatkozott is erről. Ezzel szemben a támadó arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy a lengyel klubnál tervezi a tavaszi folytatást.

„Olvastam Mészöly Géza nyilatkozatát, de csak annyit mondhatok, hogy a Slaskhoz köt a szerződésem – mondta a Nemzeti Sportnak a tavaly a svájci Siontól Wroclawba kölcsönadott Mervó Bence. – A Haladás vezetőedzőjével egyébként a mai napig jó a viszonyom, sohasem felejtem el, hogy ő adott nekem lehetőséget az utánpótlás-válogatottnál, az akkori másodedzővel, Pisont Istvánnal együtt végig bíztak bennem, én pedig éltem a lehetőséggel. De nem tudom, dolgozunk-e még együtt a jövőben.” Mészöly Géza nyilatkozatát, de csak annyit mondhatok, hogy a Slaskhoz köt a szerződésem – mondta a Nemzeti Sportnak a tavaly a svájci Siontól Wroclawba kölcsönadott Mervó Bence. – A Haladás vezetőedzőjével egyébként a mai napig jó a viszonyom, sohasem felejtem el, hogy ő adott nekem lehetőséget az utánpótlás-válogatottnál, az akkori másodedzővel, Pisont Istvánnal együtt végig bíztak bennem, én pedig éltem a lehetőséggel. De nem tudom, dolgozunk-e még együtt a jövőben.”

A legfrissebb magyar vonatkozású átigazolási hírekről itt olvashat!
Az NB I-es csapatok összes átigazolását itt találja meg!
Tekintse át az NB I-es csapatok téli felkészülési programját!

„Én mindenesetre úgy készülök, hogy a tavasszal Lengyelországban futballozom – folytatta a támadó. – Hogy visszalépésnek érezném-e a magyar élvonalat? Amennyire meg tudom ítélni, a bajnokság erősebb lett, mint másfél évvel ezelőtt volt, amikor külföldre szerződtem. A klubok stabil lábakon állnak, magyar szinten jó képességű külföldieket szerződtetnek, csak ahogy látom, a nézőszám továbbra sem emelkedett. Márpedig mi, játékosok elsősorban a szurkolókért játszunk.”

A nyáron saját menedzsercéget alapító futballista az eddig lejátszott húsz fordulóban tizenegy bajnokin jutott lehetőséghez, egyetlen gólt sem szerzett, igaz, a Lengyel Kupában egyszer eredményes volt. Az utolsó őszi fordulót követően a vezérkar menesztette a 12. helyen álló csapat vezetőedzőjét, így a téli felkészülés idején Mariusz Rumak helyett Mervó már Jan Urbannak igyekszik bizonyítani.

„A statisztika valóban nem mutat jól, de a gyengébb szereplésünknek több oka volt. A nyáron jelentősen átalakult a keretünk, nyolc-tíz játékos érkezett, és bár akkor Mariusz Rumak maradt a vezetőedzőnk, nem volt meg a folytonosság a csapatnál. A saját teljesítményemet nem akarom mentegetni, ha arról lenne szó, hogy az összes helyzetemet elpuskáztam, őszintén bevallanám, de nem ez történt. Egyszerűen helyzetbe sem kerültem. Nagyon akadozott a támadójátékunk, húsz gólt szereztünk, amivel a mezőny utolsó helyén kullogunk e tekintetben.

A játékom a mezőnymunkában merült ki, rengeteget güriztem, fel-alá futottam, ez szinte az összes energiámat felemésztette, és hát a csatártól nem is ezt várják a drukkerek. Egyébként elég kiszolgáltatott poszt a miénk, ha ugyanis a társak nem keresnek a passzokkal és a beadásokkal, nem sokat tehetünk a góllövésért. Az ősszel csak elvétve jöttek az átadások. Bízom benne, hogy a tavasszal eredményesebbek leszünk, és az alapszakaszt az első nyolcban zárva bejutunk a felsőházi rájátszásba.”

A csatár elmondta, az új szakvezető elsősorban középcsatárként számol vele, a kezdőbe kerülésért pedig a 29 esztendős Kamil Bilinski, valamint a 19 éves Mariusz Idzik lehet a vetélytársa.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28