Haladás: Radó valószínűleg nem jön, érdeklődünk Mervó iránt – Mészöly

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.24. 09:10
A labdarúgó NB I-ben hetedik helyen telelő Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza nyilatkozott a próbajátékon szereplő Gajdos Zsoltról, valamint elmondta, mi a helyzet a szombathelyiekkel szóba hozott Radó Andrással és Mervó Bencével.

Mint ismert, a Haladás szakvezetője a Nemzeti Sport szombati számában elismerte, a vasi klub a Ferencváros kötelékeibe tartozó Radó Andrással vagy a svájci FC Sion kölcsönjátékosaként a lengyel Slask Wroclawban futballozó Mervó Bencével erősítheti meg keretét.

A Haladás szombaton a Puskás Akadémiától próbajátékon szereplő Gajdos Zsolt góljával legyőzte a horvát Cibalia Vinkovcit.

„Gajdos itt lesz velünk végig az edzőtáborban, és csak később döntünk a sorsáról, de az első edzése és az első mérkőzése nagyon jól sikerült – idézi a haladasfc.nyugat.hu Mészöly Gézát. – Jó az első benyomásom, és nemcsak a gólja miatt, hanem mert pillanatok alatt úgy beilleszkedett, mintha hónapok óta a csapatnál lenne. Úgy érzem, hogy nagy esély van arra, hogy szerződést kínáljunk neki.”

„Még egy támadót mindenképp szeretnék igazolni. Valóban érdeklődünk Mervó és Radó iránt, de úgy néz ki, hogy Radó András szerződtetésére egyre kevesebb az esély. Úgy tudom, hogy az ő ügye ránk nézve nem áll túl jól, elutazott a Fradival Spanyolországba. Folyamatosan gondolkozunk, mert nagyon jó lenne még egy támadó, de nehéz olyan magyar csatárt igazolni, aki erősítést jelent. Külföldiben nem gondolkodunk, mert szeretnénk betartani a légiósszabályt” – tette hozzá Mészöly, aki korábban a korosztályos válogatottban dolgozott együtt Mervóval, míg a Haladásban 2015-ben rövid ideig volt Radó edzője. a Nemzeti Sport szombati számában elismerte, a vasi klub a Ferencváros kötelékeibe tartozó Radó Andrással vagy a svájci FC Sion kölcsönjátékosaként a lengyel Slask Wroclawban futballozó Mervó Bencével erősítheti meg keretét.

A Haladás szombaton a Puskás Akadémiától próbajátékon szereplő Gajdos Zsolt góljával legyőzte a horvát Cibalia Vinkovcit.

„Gajdos itt lesz velünk végig az edzőtáborban, és csak később döntünk a sorsáról, de az első edzése és az első mérkőzése nagyon jól sikerült – idézi a haladasfc.nyugat.hu Mészöly Gézát. – Jó az első benyomásom, és nemcsak a gólja miatt, hanem mert pillanatok alatt úgy beilleszkedett, mintha hónapok óta a csapatnál lenne. Úgy érzem, hogy nagy esély van arra, hogy szerződést kínáljunk neki.”

„Még egy támadót mindenképp szeretnék igazolni. Valóban érdeklődünk Mervó és Radó iránt, de úgy néz ki, hogy Radó András szerződtetésére egyre kevesebb az esély. Úgy tudom, hogy az ő ügye ránk nézve nem áll túl jól, elutazott a Fradival Spanyolországba. Folyamatosan gondolkozunk, mert nagyon jó lenne még egy támadó, de nehéz olyan magyar csatárt igazolni, aki erősítést jelent. Külföldiben nem gondolkodunk, mert szeretnénk betartani a légiósszabályt” – tette hozzá Mészöly, aki korábban a korosztályos válogatottban dolgozott együtt Mervóval, míg a Haladásban 2015-ben rövid ideig volt Radó edzője.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, szabadon igazolhatóként, előző klubja: ASPIRE Academy – Katar)
Kölcsönbe érkezők: Mészáros Karol (szlovákiai, DVSC)
Kölcsönből visszatérők: Devecseri Szilárd (Mezőkövesd), Jancsó András (Gyirmót FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia FC, próbajáték), Mervó Bence (FC Sion – Svájc, jelenleg kölcsönben Slask Wroclaw – Lengyelország), Radó András (Ferencváros)
Távozók: Sjoerd Ars (holland, Fortuna Sittard – Hollandia), Gaál Bálint (Vasas), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, olaszországi – AS Lucchese Libertas – kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Angyal Zsolt (ZTE FC)

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: január 9–14., Rovinj (Horvátország); január 20–31., Medulin (Horvátország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 17.:SV Mattersburg (Nagymarton, osztrák)–Haladás 2–0
Január 21., Medulin, Arena-kupa: Haladás–Cibalia Vinkovci (horvát) 1–0 (Gajdos)
Január 24., Medulin, Arena-kupa, 15.00: Haladás–Koper (szlovén)
Január 27., Medulin, Arena-kupa, 11.00: Haladás–Lokomotiva Zagreb (horvát)
Február 3., Sopron, 15.00: Haladás–Austria Wien (osztrák)
Február 7.: SV Oberwart (Felsőőr, osztrák IV.)–Haladás (még nincs helyszín)
Február 11., Székesfehérvár vagy Felcsút, 12.00:Videoton–Haladás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik