Légiósok: a lengyelek várják Nagy Dominikot, hisznek benne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.07. 12:48
Január 9-én kapcsolódik be új klubja, a Legia Warszawa munkájába a friss téli szerzemény, Nagy Dominik. A Ferencvárostól érkező futballistát a lengyelek már nagyon várják – a weszlo.com röviden jellemezte a 21 éves játékost, aki a portál szerint hamar beilleszkedik majd a varsói együttesbe.

A Legia vezetősége alaposan megerősítette a csapatot, a támadószekcióba Artur Jedrzejczyk, Daniel Chima Chukwu és Nagy Dominik érkezett. Mint a weszlo a cikkében fogalmaz, a magyar labdarúgó körül nincs túl nagy felhajtás, „nagy a csönd”, ez azonban nem jelenti azt, hogy Nagy Dominik kevésbé jó igazolás, mint a társai.

A portál szerint a Legia jól tette, hogy a magyar fiút a szerződtetése után még hagyta a magyar bajnokságban, hiszen Nagy folyamatos játéklehetőséget kapott az NB I-ben, mindeközben pedig a válogatottban is bemutatkozott, sokat fejlődött.

A lengyel oldal Nagyot rendkívül sokoldalú futballistaként jellemzi, akinek remek a bal lába, emellett gyors – rövid és hosszú távon egyaránt. Stílusa agresszív, ám ezt remekül kamatoztatja, nem fél a fizikai párharcoktól, sosem áll meg.

Az pedig, hogy Varsóban új közegbe kerül, a szerző szerint nem lesz probléma, Nagy Dominik ugyanis nem lámpalázas, nem izgul, nem roppan össze a nyomástól, sőt, „pimaszsága” még előnyt is jelent majd a beilleszkedésnél. A pályán mindent megtesz, küzd, hajt, nem foglalkozik a médiával, a kritikákat nem veszi magára.

Nagy Dominik pont az a típusú játékos, akinek nem kell sok idő ahhoz, hogy beilleszkedjen – a lengyel portál ellenpéldaként megemlítette Holman Dávidot, a DVSC támadóját, aki 2015-ben kölcsönben a Lechnél szerepelt, ám nem tudott stabil kezdővé válni a poznani klubnál, így az év végén visszajött Magyarországra, majd az FTC-től a Debrecenhez szerződött.

Nagy Dominik kiválóan játszott, csillogott Magyarországon, írják. Persze a Legia és a lengyel bajnokság más színvonal, ám a cikk szerzője egyértelműen fogalmaz: hisz Nagyban és a sikerességében, és az sem véletlen, hogy Boguslaw Lesnodorski, a varsói egyesület elnöke korábban elmondta, a klub régóta szerette volna megszerezni Nagyot.

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
23 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53