Légiósok: Körülöttem mindig történik valami – Guzmics a klubváltásról

2016.12.22. 20:38
null
Guzmics Richárd (jobbra) krakkói szerződése a nyáron lejár (Fotó: newspix.pl)
Guzmics Richárd a przegladsportowy.pl lengyel oldalnak a frissen felvetődött poznani klubváltással kapcsolatban annyit mondott: szeretne ugyan egy fokkal előrébb lépni, ám most mégis úgy készül, hogy tavasszal még a Wislában játszik.

 

„Körülöttem mindig történik valami, de eddig még nem realizálódott semmi, miért hinném azt, hogy most majd másként lesz. Amikor hivatalos ajánlat érkezik a klubhoz és hozzám, na, akkor majd leülhetünk tárgyalni. Most úgy készülök, hogy a karácsonyi pihenőt követően a tavasszal még a Wisla játékosa leszek. Január kilencedikén itt leszek az első edzésen – mondta Guzmics, aki ettől függetlenül azért felkészült a klubváltásra. – Egyetértek azzal, hogy ez a megfelelő időszak arra, hogy egy lépést előre lépjek a karrieremben, de nem vágyódom el a klubtól. Jól érzem magam Krakkóban.”

Guzmics – akinek szerződése lejár a nyáron – fél éve nagyon közel állt ahhoz, hogy a Pescarához szerződjön. Végül – amint arról beszámoltunk – azért nem lett Serie A-játékos, mert az olasz klubvezetők a krakkóiak augusztusi tulajdonosváltását követően nem tudtak érdemben megegyezni senkivel. A lengyel honlap feltételezi, hogy a Pescara adott esetben visszatérne az ügyére – a klubnál közben felmerült egy másik lengyelországi légiósunk, Kádár Tamásnak a szerződtetése – és alternatív lehetőségként kínai ajánlat is befuthat még a poznaniak érdeklődése mellett.

A lengyel élvonalban húsz fordulót követően a 2015-ben bajnoki címet ünneplő Lech Poznan az ötödik, az anyagi nehézségekkel küzdő Wisla Kraków a tizedik helyen áll.

GUZMICS IRÁNT OLASZ, DÁN, FRANCIA ÉS KÍNAI CSAPAT IS ÉRDEKLŐDIK, A VÉDŐ MENEDZSERE, JAKUB SCHLAGE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN BESZÉL A LEHETSÉGES TÉLI KLUBVÁLTÁSRÓL.

Legfrissebb hírek

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17

NB II: diósgyőri távozó; küszöbön az első kövesdi igazolás; Szegedre tart a csabai védő

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 09:17

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 12:25

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50
Ezek is érdekelhetik