Bundesliga: edzője szerint nem vitás, Szalainak járt az esély

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.28. 10:19
null
Szalai Ádám a Köln elleni októberi kupameccsen (Fotó: Reuters)
A Kicker nem esett hasra Szalai Ádám hétvégén nyújtott játékától, ám a Hoffenheim vezetőedzője, Julian Nagelsmann szerint nem volt rossz húzás a magyar labdarúgó kezdőcsapatbeli szerepeltetése.

 

„Ádám hetek óta nagyon jó edzésmunkát végez, és amikor csereként pályára küldtem, szintén jól teljesített. Rászolgált arra, hogy a kezdő tizenegyben is szerephez jusson” – fogalmazott Nagelsmann.

A Mönchengladbach elleni szombati, 1–1-re végződő mérkőzés volt a bajnoki szezonban az első olyan, amelyiken Szalai kezdett.

A német futballszaklap szerint meglepő volt, hogy a magyar légiós a kezdőcsapatba került, az viszont nem, hogy már a szünetben lecserélték, mert a játéka veszélytelen volt.

Tizenkét forduló után a Hoffenheim még veretlen a bajnoki szezonban, a Bundesliga-tabella hatodik helyén áll, szombati ellenfele kupabeli kiejtője, az ötödik helyezett Köln lesz hazai pályán.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02
Ezek is érdekelhetik