Serie A: Megrökönyödtem, amikor arról olvastam – Nagy Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 13:52
null
Nagy Ádám (jobbról a második) először játszott végig olasz bajnokit (Fotó: sslazio.it)
A brazil születésű, de olasz válogatott Jorge Luiz Frello Filho, futballnevén Jorginho játéka tetszett eddigi ellenfelei közül a legjobban Nagy Ádámnak. A Bologna magyar futballistája a hétvégén először játszott végig bajnokit új klubjában – csapata Rómában 1–1-re végzett a Lazióval –, légiósunk egyszerre örült és volt bosszús a döntetlent követően, hiszen vendégként az utolsó, 97. percig (!) győztesnek érezhették magukat.

 

Nagy Ádám a DIGI Sport szokásos heti összefoglalójában a műsorvezető Baumstark Tibor, valamint a két szakértő, Bánki József és Juhár Tamás kérdéseire válaszolt.

„Sajnos ilyenkor a döntetlen vereséggel ér fel, főleg így, hogy az utolsó utáni pillanatban kaptuk a gólt – mondta Nagy Ádám. – Még akkor is, ha a mérkőzés összképét nézve a második félidőben nagyon a kapunkhoz szegeztek minket. Ha ilyen szempontból nézem, akkor ez igazságos döntetlen. De mégis, egy kis szerencsével pont ezek a mérkőzések azok, amiket nagyon jó lenne, ha behúznánk, mert csak így tudunk odakerülni előbb vagy utóbb a középmezőny tetejére.”

„Magam is megrökönyödtem, amikor arról olvastam a sajtóban, hogy ez volt az első végigjátszott bajnoki mérkőzésem a Bolognában. Eddig különösebben nem foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy amikor eddig váltottunk, annak taktikai oka volt. Talán az Inter ellen volt, amikor nem ment annyira, azt én is éreztem. Magam is úgy vélem, hogy fontos lenne végigjátszani a mérkőzéseket. Azért mégiscsak más, mint amikor lekapják az embert egy félidő után, vagy amikor csak hatvan perc jut. Nagyon örültem, hogy most végig fenn maradhattam, és jó játékkal tudtam meghálálni.”

„Tényleg nagyon taktikus az egész olasz futball, ami ránk is abszolút igaz. Azt viszont nem tudom megerősíteni, hogy idegenben más taktikával állnánk fel, mint otthon. Talán azt látszódhat, hogy például egy Napoli ellen tisztában voltunk vele: megpróbáljuk letámadni őket vagy esélyünk sincs ellenük. A koncepció mindig ugyanaz, csak van, amikor hibák csúsznak a gépezetbe. Otthon egyértelműen próbálunk dominálni, de vendégként is az lenne a cél, hogy járassuk a labdát, ezzel mozgassuk, fárasszuk és idegesítsük az ellenfelet. De azért ez elég nehéz. Nápolyban én például az elején eléggé meg voltam illetődve...”

A TELJES INTERJÚT ITT NÉZHETI MEG!

Legfrissebb hírek

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
16 órája

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
Tegnap, 10:02

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 22:43

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 17:18

Már az 51. másodpercben előnybe került a Lecce, de így is kikapott a Parmától

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 14:36

A hajrában szenvedte ki a győzelmet a Roma, a 94. percben mentett pontot a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 22:40

Légiósok: Koszta Márk duplázott, Nagy Ádám lövéséből gólpassz lett

Légiósok
2026.01.10. 20:05
Ezek is érdekelhetik