Bursaspor: döntött az elnökség, eladnák Dzsudzsákot – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.02.16. 07:05
A Bursasporhoz közel álló bursaspordabugun.com és bursahakimiyet.com.tr is arról számolt be – majd később a haberbursaspor.com is –, hogy a török élvonalbeli labdarúgócsapat hétfői elnökségi ülésén döntés született Dzsudzsák Balázs és Tom De Sutter ügyében. A várakozásoktól elmaradóan teljesítő török klub megválna a nyáron szerződtetett két légiósától, és keresi annak a lehetőségét, hogy kínai vevőt találjon számukra.

Az ötlet nem újszerű, arról másfél héttel ezelőtt ugyancsak török forrásokra hivatkozva már beszámolhattunk. Akkor azonban nem született meg az elnökség hivatalosnak tekinthető, egységes állásfoglalása. Utána szóba került az is, hogy a költségvetési mérlegével erősen küzdő Bursaspor a fizetéseken szeretne spórolni, ami érintheti a játékosokat, így Dzsudzsákot is. A magyar légiós menedzsmentje hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kapott ezekkel a hírekkel kapcsolatban.

A török sajtóban megjelent beszámolók szerint a klub vezetői a hétfői elnökségi megbeszélésen mérlegre tették a csapat teljesítményét – 21 fordulót követően 25 ponttal a 13. helyen áll a Bursaspor, nyolcaddöntős búcsú a kupában –, és arra a következtetésre jutottak, hogy Dzsudzsák és De Sutter esetében az anyagi befektetés nincs egyenlő arányban a hasznukkal, ezért eladnák őket. Ennek érdekében menedzsereken keresztül kapcsolatot keresnek kínai klubok felé, amelyek a téli átigazolási időszakban igen jelentős anyagi áldozatokat hoztak.

Miután Dzsudzsák a szezonban már pályára lépett a Dinamóban és a Bursasporban, csak olyan helyre igazolhatna át a több játék reményében – jelenleg kispados a törököknél –, ahol most kezdődik az idény. Kínában még nem kezdődött el a bajnokság, továbbá ott vannak olyan klubok, amelyek ki tudnák vásárolni a szélsőt élő szerződéséből. Dzsudzsák az Eb előtt már nem biztos, hogy szívesen váltana, de előfordulhat, hogy a körülmények rákényszerítik.Az ötlet nem újszerű, arról másfél héttel ezelőtt ugyancsak török forrásokra hivatkozva már beszámolhattunk. Akkor azonban nem született meg az elnökség hivatalosnak tekinthető, egységes állásfoglalása. Utána szóba került az is, hogy a költségvetési mérlegével erősen küzdő Bursaspor a fizetéseken szeretne spórolni, ami érintheti a játékosokat, így Dzsudzsákot is. A magyar légiós menedzsmentje hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kapott ezekkel a hírekkel kapcsolatban.

A török sajtóban megjelent beszámolók szerint a klub vezetői a hétfői elnökségi megbeszélésen mérlegre tették a csapat teljesítményét – 21 fordulót követően 25 ponttal a 13. helyen áll a Bursaspor, nyolcaddöntős búcsú a kupában –, és arra a következtetésre jutottak, hogy Dzsudzsák és De Sutter esetében az anyagi befektetés nincs egyenlő arányban a hasznukkal, ezért eladnák őket. Ennek érdekében menedzsereken keresztül kapcsolatot keresnek kínai klubok felé, amelyek a téli átigazolási időszakban igen jelentős anyagi áldozatokat hoztak.

Miután Dzsudzsák a szezonban már pályára lépett a Dinamóban és a Bursasporban, csak olyan helyre igazolhatna át a több játék reményében – jelenleg kispados a törököknél –, ahol most kezdődik az idény. Kínában még nem kezdődött el a bajnokság, továbbá ott vannak olyan klubok, amelyek ki tudnák vásárolni a szélsőt élő szerződéséből. Dzsudzsák az Eb előtt már nem biztos, hogy szívesen váltana, de előfordulhat, hogy a körülmények rákényszerítik.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00
Ezek is érdekelhetik