Lengyelország: Gosztonyi aláírt új klubjához – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.14. 11:30
null
Gosztonyi új csapata mezével (Fotó: slaskwroclaw.pl)
Gosztonyi András elhagyja a Szombathelyi Haladást, a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Slask Wroclawban folytatja a pályafutását – jelentette be a klub hivatalos oldala.


A 25 éves Gosztonyi az őszi idényben tizenöt bajnokin és három kupamérkőzésen kapott lehetőséget a Haladásban, gólt nem szerzett. A Haladás a napokban engedélyt adott a játékosnak tárgyalások folytatására, így Gosztonyi el sem utazott a csapattal a horvátországi edzőtáborba. A hivatalos bejelentésre csütörtökön került sor.

„Támadó középpályás vagyok, a legjobban a csatárok mögött érzem magam – kezdte bemutatkozását Gosztonyi a slaskwroclaw.pl-nek. – Sokat játszottam a bal oldalon is, azzal a pozícióval sincs problémám.”

„Wroclaw gyönyörű város, nagyon tetszik. Átestem az orvosi vizsgálaton, és elismerem, kicsit fáradt vagyok, de minden rendben van. Tudom, hogy gyönyörű stadionban játszom majd fanatikus szurkolók előtt. Sok izgalom vár rám, örömmel nézek elé!”

A Haladástól távozó labdarúgó Kaposváron kezdte meg a pályafutását, majd az MTK-hoz igazolt át. Rövid olaszországi kaland (a Bariban) után visszatért a kék-fehérekhez, aztán 2010-ben a Videotonhoz igazolt. Két év székesfehérvári játék után a Diósgyőr szerződtette, 2015 nyarán került Szombathelyre, ahonnan fél év után távozik.

Gosztonyi kétéves szerződést írt alá a Slaskhoz, ahol a 8-as mezszámban lép majd pályára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gyürki Gergő (Pénzügyőr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Bolla Gergő, Füleki Márk, Kiss Bence, Kiss Tamás
Kiszemeltek:
Holman Dávid (FTC), Joan Jaramillo (kolumbiai, klub nélküli, legutóbb Boyacá Chicó – Kolumbia), Mihajlo Savanovic (bosnyák, Borac Banja Luka – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolható)
Távozók: Gosztonyi András (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
2 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
13 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
16 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21
Ezek is érdekelhetik