Légiósok: Nem lett kimondva, ki az első számú kapus – Megyeri

Vágólapra másolva!
2015.12.05. 13:46
Több mint fél év után játszott újra tétmérkőzést Megyeri Balázs, a nyáron a görög Olympiakosztól a spanyol élvonalbeli Getaféhoz szerződő kapus, szerdán a Rayo Vallecano elleni Király-kupa-párharc első, idegenbeli meccsén mutatkozott be csapatában.

A 6. percben gólt kapott, a 28.-ban még egyet, 2–0-s hazai győzelemmel ért véget a találkozó. Ha nem kap gólt, nemhogy rögvest előlépett volna első számú kapussá, bizonyosan meggyanúsítják, hogy más bolygóról érkezett közénk, merthogy védhetetlen lövés volt mindkettő.

„A második játékrész elején akadt egy bravúrom, ziccerben védtem. Nem mondom, nulla kettőről is nehéz továbbjutni, de nulla háromról majdhogynem lehetetlen. Nem adjuk fel, ott akarunk lenni a legjobb tizenhat között – mondta a Nemzeti Sportnak a 25 esztendős kapus. – Nyilván eltekintettem volna a vereségtől, de nagyon jólesett a mérkőzés, a tét, a feszültség, a pörgés – minden."

Minthogy a bajnokságban eddig végig Vicente Guaita védett, kapusunk számára pláne fontos a kupaszereplés elnyújtása, mert a jelek szerint ezt a sorozatot „szánja neki" Fran Escribá vezetőedző.

„Tulajdonképpen ketten vagyunk az első csapatnál, nincs kijelölt harmadik számú kapusunk, nagyon jó párost alkotunk – folytatta Megyeri Balázs. – Ha arra utal, hogy Guaitáé a bajnokság, nem értek egyet. Egyrészt nem lett kimondva, másrészt hosszú a szezon, és jól érzékelhető, hogy a csapatoknál elég jelentős a rotáció. Bármelyik pillanatban bevethetnek – ennek szellemében dolgozom."

MEGYERI BALÁZS BŐVEBBEN BESZÉL SPANYOLORSZÁGI HELYZETÉRŐL A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Ter Stegen debütált, a Girona a ráadásban mentett pontot a Getafe ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.26. 23:05

Megyeri Balázs: Mindig van új nap, nem járt el felettem az idő

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 11:11

Sörloth fejesével hozta a kötelezőt az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 20:40

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

A 96. percben jött a csattanó, idegenben verte a Getafét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.01.09. 23:06

La Liga: egymás ellen folyatódott a Rayo Vallecano és a Getafe nyeretlen sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.01.02. 23:23

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

A Getafe kiesett; az Athletic Bilbao hosszabbítás után jutott tovább a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.18. 23:26
Ezek is érdekelhetik