Légiósok: Nekem most a QPR-re kell figyelnem – Tőzsér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.18. 22:35
A Sky Sports nagy interjút közölt a magyar válogatott Európa-bajnoki pótselejtezőjéről a szövetségi kapitány döntése miatt lemaradó Tőzsér Dániellel, aki elmondta, neki a Queens Park Rangersre kell figyelnie, s ha sikerül a csapattal, ami tavasszal a Watforddal is, azaz feljut a Premier League-be, talán ott lehet a magyar válogatottal az Európa-bajnokságon.

Tőzsér Dániel a Sky Sportsnak is elmondta, amit már a Nemzeti Sportnak adott interjújában is, azaz rosszulesett neki, hogy az selejtezősorozat végigjátszása után a két legfontosabb meccsről lemaradt, és hogy ezt vele még csak személyesen sem közölte Bernd Storck.amit már a Nemzeti Sportnak adott interjújában is, azaz rosszulesett neki, hogy az selejtezősorozat végigjátszása után a két legfontosabb meccsről lemaradt, és hogy ezt vele még csak személyesen sem közölte Bernd Storck.

Az NSO Tv-nek beszélve elmondta Tőzsér, hogy már túl van a történteken, nem akar tovább rágódni rajta, és természetesen örül a kijutásnak.

„Ez hatalmas dolog most Magyarországon, a sajtó megőrült, mindenki izgatott – fogalmazott Tőzsér a Sky Sportsnak. – Nekem most a QPR-re kell figyelnem, hogy megfordítsuk a csapat szekerét, majd utána figyelek az Európa-bajnokságra. Nem az a fajta vagyok, aki feladja, mindent megteszek, ami tőlem telik, aztán meglátjuk."

A Watfordot a legutóbbi idényben a Premier League-be jutáshoz segítő légiós elmondta, megismételné a tavaszi produkciót, de ehhez neki is jobb formába kell kerülnie.

„A pályán javulnom kell. Hazudik, aki azt mondja, jól játszottunk, hiszen nem nyertünk elég meccset – így Tőzsér. – Nehéz volt a csapatba illeszkednem, mert az átigazolási időszak végén írtam alá, aztán a válogatott kerethez mentem, nem volt időm a csapattal készülni. Nem voltam jó kondiban, nehéz időszak volt, de túl vagyok rajta. Meccsről meccsre jobban érzem magam, de nekem és a csapatnak is fejlődnünk kell. Sok minden változik a csapatnál, túl sok a játékos, a szurkolóink elégedetlenek. Új menedzser van, meglátjuk, mit fog tenni, a csapat azonban összetart."

Tőzsér szerint a Championship 13. helyén álló, edzőváltáson áteső Queens Park Rangers a játékoskerete alapján a Premier League-be való, de csapatként is tökéletesen kell működnie. És itt találkozik a csapat érdeke az egyéni célokkal.

„Két nagy célom van a szezon hátralévő részében: feljutni a QPR-rel, és bekerülni az Európa-bajnoki keretbe. Mindkettőért kizárólag a pályán tehetek" – nyilatkozta a középpályás, aki a karrierjéről elmondta, könyvet kellene írnia arról, milyen sokféle futballt játszott, milyen sokféle felfogású, filozófiájú edzővel dolgozott együtt Magyarországon, Törökországban, Görögországban, Olaszországban, Belgiumban és Angliában.

Legfrissebb hírek

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22

Dupla Tízes: megverjük az örményeket Varga és Sallai nélkül? Összejöhet a csodapont Portugáliában?

Magyar válogatott
2025.10.09. 17:43
Ezek is érdekelhetik