Hamburg: a Fortuna Düsseldorf Stieber Zoltánt akarja – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.13. 16:53
A Bundesliga 2-ben szereplő Fortuna Düsseldorf szeretné soraiban tudni Stieber Zoltánt, a Hamburg magyar válogatott játékosát – írja az express.de.

A Fortuna Düsseldorf már a nyáron szerette volna szerződtetni Stieber Zoltánt, de akkor még nem jutott egyezségre a két csapat.A Fortuna Düsseldorf már a nyáron szerette volna szerződtetni Stieber Zoltánt, de akkor még nem jutott egyezségre a két csapat.

A januári átigazolási időszakban viszont reális esély mutatkozik a játékos klubváltására, mert egyrészt a Hamburg többmillió eurós veszteségről számolt be az előző üzleti évről, másrészt Stieber csupán két mérkőzésen lépett pályára a szezonban.

A lap szerint kilencszázezer eurós ajánlatot készül tenni Stieberért a Düsseldorf, amelyben a labdarúgó újra Frank Kramernél, korábbi edzőjénél játszhatna. Mint ismert, a szakember a Fürth-ben edzette a magyar labdarúgót, aki 52 mérkőzésen lépett pályára, 12 gólt szerzett és kiosztott 14 gólpasszt is.

Az üzletre valószínűleg még a januári átigazolási szezonban sor kerül, az express.de szerint azért, mert Stiebernek olyan edzőre van szüksége, aki rendszeres játéklehetőséget biztosít számára a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság előtt.

A lap egy kicsit előreszaladt, de mi reméljük, hogy igaza lesz abban, hogy a magyar válogatott ott lesz a kontinensbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
3 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37
Ezek is érdekelhetik