Légiósok: „El kell felejteni az 5–0-t, csak a jövő a fontos”

Vágólapra másolva!
2015.07.28. 16:00
Nikolics Nemanja nagyszerű formában mutatkozott be a lengyel Legia Warszawánál, öt meccsen négy gólnál tart, együttese legutóbbi, 5–0-s sikeréből is kivette a részét. Ugyanakkor a magyar válogatott támadó amondó, a meccseket másnap már el kell felejteni, és mindig a következőre koncentrálni.

„Egy csatárnak a gólok és a gólpasszok nagyon fontosak. Minden játékosnak tennie kell a maga dolgát, a lényeg, hogy teljesítsük az edző által elvártakat. Mindannyiunknak megvan a feladata, én a magamét próbáltam a legjobban elvégezni. A legtöbb gólunk begyakorolt figura eredménye. Rögvest jön egy újabb meccs, úgyhogy el kell felejteni ez előzőt, mert a múlt nem számít. Ami fontos, az a jövő” – mondta a sport.se.pl-nek Nikolics Nemanja, aki kitért együttese 5–0-s sikerére is.

„A csapat jó meccset játszott. Jól kezdtünk, rögvest góllal. Sokat beszéltünk erről az öltözőben, tudtuk, hogy a Podbeskidzie védekező felfogásban játszik. Tudtuk, hogy gyorsan kell betalálnunk, mert utána problémáink akadhatnak. Ezúttal jól támadtunk, az első félidőben szereztünk három gólt, és rengeteg helyzetünk volt. A másodikban tartottuk a ritmusunkat, és szereztünk újabb kettőt. Örülök, hogy mindeközben egyet sem kaptunk. Öt gólt nem könnyű szerezni egy meccsen, mi sikerrel jártunk” – tette hozzá a magyar válogatott támadó.Nikolics Nemanja, aki kitért együttese 5–0-s sikerére is.

„A csapat jó meccset játszott. Jól kezdtünk, rögvest góllal. Sokat beszéltünk erről az öltözőben, tudtuk, hogy a Podbeskidzie védekező felfogásban játszik. Tudtuk, hogy gyorsan kell betalálnunk, mert utána problémáink akadhatnak. Ezúttal jól támadtunk, az első félidőben szereztünk három gólt, és rengeteg helyzetünk volt. A másodikban tartottuk a ritmusunkat, és szereztünk újabb kettőt. Örülök, hogy mindeközben egyet sem kaptunk. Öt gólt nem könnyű szerezni egy meccsen, mi sikerrel jártunk” – tette hozzá a magyar válogatott támadó.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Puskás Akadémia döntetlent játszott a Legiával

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 18:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2025.12.21. 23:22

Nikolics Nemanja és Pető Tamás: Hazaértünk és motiváltak vagyunk 

Labdarúgó NB II
2025.11.20. 17:35

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Nikolics: A változások miatt más mozgások, más helyezkedések, más feladatok lesznek a támadószekcióban

Magyar válogatott
2025.10.11. 08:48
Ezek is érdekelhetik