Légiósok: Kádárnak és a Lechnek is hiányzik Lovrencsics

2015.05.18. 16:04
Kádár Tamás, a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lech Poznan védője elmondta, nagyon hiányzik a csapatból a sérülés miatt a szezon hátralévő részét kihagyó Lovrencsics Gergő.

Kádár Tamás végigjátszotta a Jagiellonia elleni rangadót, amelyen sárga lapot kapott, csapata pedig 3–1-es vereséget szenvedett. A magyar válogatott védő elmondta, véleménye szerint miért kapott ki a Lech Poznan.

„Az első félidőben remekül futballoztunk, több helyzetünk is volt, de sajnos nem találtunk a kapuba – mondta Kádár a gloswielkopolski.pl-nek. – A második játékrészben sikerült gólt szereznünk, ám ezután azt hittük, megvan a győzelem.”

„Örülök, hogy végre kilencven percet a pályán tölthettem, de nem ez a fontos, hanem a három pont lett volna az. Nagyon hiányoznak nekünk Lovrencsics Gergő góljai és asszisztjai. Ettől függetlenül meg kellett volna oldanunk ezt a helyzetet.”

A Lech Poznan öt fordulóval a bajnokság vége előtt csak egy-egy ponttal áll a most a csapatot legyőző Jagiellonia és a Legia Warszawa előtt.

Legfrissebb hírek

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
Tegnap, 14:14

BL: saját közönsége előtt szórakozta el háromgólos előnyét a Lech Poznan, majd tizenegyesekkel kiesett

Bajnokok Ligája
2026.07.29. 21:57

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Van Bronckhorst nagyon bevágta, Lato átrohant a brazilokon – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.06. 16:01

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 20:17

Videó: Kádár Tamás visszavonul, a Pancho Arénában búcsúzott a futballtól

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 20:46

Kl: firenzei siker Bialystokban, őrült meccsen nyert a Celje

Európa-konferencialiga
2026.02.19. 23:00