Szalai napokig gyötrődött, s újabb nagy tettre készül

Vágólapra másolva!
2014.12.13. 21:28
null
Szalai remekül tért vissza klubcsapatába
Szalai Ádámot sokan leírták a válogatottbeli produkciója és a Bayern München elleni kiállítás után – csak Dárdai Pál szövetségi kapitány és Markus Gisdol, a Hoffenheim szakvezetője nem. Előbbi pénteki sajtótájékoztatóján pozitívan nyilatkozott róla, utóbbi pedig bizalmat szavazott neki a Frankfurt ellen, hogy aztán maga az érintett góllal és sarkazós gólpasszal bizonyítson a Frankfurt ellen. Galambos Dániel, az NS munkatársa szombaton beszélgetett a csatárral...

– A világért sem kívánnánk önnek, hogy hébe-hóba állítsák ki, mindenesetre a visszatérése góllal és gólpasszal mintha azt sugallná, jót tett önnek a két hét szünet, az esetleges magába nézés.
– Pedig az elmaradt, egyáltalán nem éltem meg krízisként a kiállítást. Egyfelől életemben először kaptam piros lapot, másfelől eszemben sem volt veszélyeztetni ellenfelem testi épségét – mondta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám.

– Ami azt illeti, nem is az a típus.
– A Bayern ellen, Dantéval szemben is a labdára mentem, sajnos elkéstem. Nem volt bennem düh, de látva a felvételt, azt mondom, lehetett érte pirosat adni, ugyanakkor találni számos esetet, amikor ugyanilyen mozdulatért nem járt kiállítás. A kéthetes kényszerszabadságot viszont próbáltam arra használni, hogy tökéletes állapotban térjek vissza a pályára.

– Extra motiváltan?
– Mindig keményen edzem, most azért kellett még egy lapáttal rátenni, mert ilyenkor fennáll a veszély, hogy kiesel a ritmusból. Nem szabad úgy gondolkodni, hogy most két hétvégén úgysem vagyok a csapatban, hátra lehet dőlni. Erre figyelmeztetett az edzőm, Markus Gisdol is, hogy minden tréningen a maximumot nyújtsam, annál is inkább, mert az eltiltásom letelte után szükség lesz rám.

HA KÍVÁNCSI ARRA IS, SZALAI GÓLJÁNAK VAGY GÓLPASSZÁNAK ÖRÜLT-E JOBBAN, MIÉRT GYÖTRŐDÖTT A BUKARESTI EB-SELEJTEZŐ UTÁN, TOVÁBBÁ MILYEN NAGY TETTRE KÉSZÜL, OLVASSA EL A TELJES INTERJÚT A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

A téma megtémázása és a ketchupos köcsög – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.23. 08:11

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik