Légiósok: Vass útja szabad, szerződését felbontották

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.13. 10:06
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő KV Oostende hivatalos honlapján közölte: azonnali hatállyal szerződést bontott Vass Ádámmal. A magyar válogatott középpályás előtt így minden akadály elhárult az MTK-hoz való szerződéshez.

Vass kevés játéklehetőséghez jutott az Oostendénél, így felvetődött a távozás lehetősége. Először január 3-án a Nemzeti Sport Online közölte, hogy a válogatott középpályásért ajánlatot tesz az MTK. A felek mindenben megegyeztek, mára az utolsó akadály is elhárult Vass hazatérése előtt, ugyanis a belga klub felbontotta a vele kötött megállapodást, így szabadon igazolhatóvá vált.Először január 3-án a Nemzeti Sport Online közölte, hogy a válogatott középpályásért ajánlatot tesz az MTK. A felek mindenben megegyeztek, mára az utolsó akadály is elhárult Vass hazatérése előtt, ugyanis a belga klub felbontotta a vele kötött megállapodást, így szabadon igazolhatóvá vált.

Vass szerződtetését várhatóan még hétfőn bejelenti az MTK, a futballista a szezon végéig ír alá.

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
7 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
9 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
14 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik