Hollandia: a bíróra támadó Némethre ötmeccses eltiltást kértek

2014.01.22. 13:45
null
Németh Krisztián súlyos fegyelmezetlenségét súlyos büntetés követheti (Fotó: Imago)
A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) hivatalosan bejelentette, hogy a fegyelmi bizottság ötmérkőzéses eltiltást kér a Roda JC–AZ (0–2) kupamérkőzésen Serdar Özbüyük játékvezetőre támadó Németh Krisztiánra.

A magyar válogatott csatár nem kapott meg egy tizenegyest, ezt követően rátámadt a bíróra, kiállítása után pedig tovább reklamált. A KNVB közleménye szerint Németh Krisztián ellen a játékvezető megtámadása és sértő kifejezések használata miatt indul eljárás. Németh edzője, Jon Dahl Tomasson a mérkőzés után „nem túl okos” cselekedetnek minősítette a támadó kirohanását.

A támadó időközben nyilvánosan kért elnézést tette miatt, és kijelentette: elfogadja majd a KNVB fegyelmi bizottságának ítéletét.

„Miután buktattak a tizenhatoson belül, és ezért nem ítéltek büntetőt, ami érzésem szerint járt volna, magával ragadtak az érzelmeim és nekiütköztem Gözübüyük játékvezetőnek. A mellkasommal hozzáértem, hibáztam, ezért bocsánatot kérek. Nem szabadott volna így viselkednem, ráadásul ezzel nem csak magamnak, hanem a csapatnak is ártottam. El fogom fogadni a KNVB büntetését, amit kiró rám” – idézi a voetbalzone.nl a magyar csatár bűnbánó nyilatkozatát.

NÉMETH KRISZTIÁN KIROHANÁSA



HOLLAND KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Roda–AZ Alkmaar 0–2

Legfrissebb hírek

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
12 órája

Kovács Bendegúz bemutatkozott a holland élvonalban

Légiósok
2026.04.23. 21:38

Kovács Bendegúz izgalmas napokat él meg – a nyáron szintet léphet

Légiósok
2026.04.21. 08:00

Kovács Bendegúz a kispadon ült, Parrott betalált – Holland Kupa-győztes az AZ

Légiósok
2026.04.19. 20:27

Kovács Bendegúz bekerült az AZ kupadöntős keretébe – NS-infó

Légiósok
2026.04.18. 20:05

Videó: kiváló meglátás Kovács Bendegúztól – szép gól lett belőle

Légiósok
2026.04.17. 10:35

Kovács Bendegúz gólpasszal debütált, az AZ döntetlennel búcsúzott a Konferencialigától

Európa-konferencialiga
2026.04.16. 20:40

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert pályaválasztóként a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2026.04.09. 23:08
Ezek is érdekelhetik