Genoa: Tőzsér Dániel a szezonban először kerettag

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.03. 12:37
Először lehet a Genoa mérkőzésre nevezett keretének a tagja a szezonban Tőzsér Dániel, az olasz élvonalbeli (Serie A) klub magyar labdarúgója. Együttese a 11. fordulóban a Lazio vendégeként lép pályára.

 

„Jutalom ez a számára, mert bizonyította az elkötelezettségét és szándékai komolyságát” – mondta a magyar légiósról Gian Piero Gasperini, a Genoa vezetőedzője.

A keretből többen Gamberini, Vrsaljko, Santana, Calaio, Lodi – sérülés miatt nem lehetnek tagjai a római bajnokira nevezett keretnek, míg a nyáron létszámfölöttinek titulált Tőzsér – amint arról beszámoltunk – két hete kapta meg a lehetőséget, hogy ismét az első csapattal készülhessen.

A Genoa 11 ponttal a 13., míg a Lazio 15 ponttal a 7. helyen áll a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
16 órája

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
19 órája

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
20 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 22:55

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik