Vass Ádám a lengyel bronzérmesnél van orvosin

2013.09.05. 11:29
null
Vass Ádám a lengyel élvonalban folytathatja (Fotó: adevarul.ro)
Sajtóhírek szerint a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Slask Wroclawnál vesz részt csütörtökön orvosi vizsgálaton Vass Ádám – a hírt érdeklődésünkre a futballista menedzsere is megerősítette.

A gazetawroclawska.pl számolt be róla, hogy Vass Ádám ma orvosi vizsgálaton vesz részt a lengyel élvonalbeli Slask Wroclawnál.

Az elmúlt hetekben a Ferencvárossal edző 24 éves játékos menedzsere, Paunoch Péter a Nemzeti Sport Online kérdésére megerősítette a hírt.

„Tegnap este érkeztünk meg Lengyelországba. Vass Ádám ma orvosi vizsgálaton vesz részt, a stábbal már találkoztunk, holnap pedig egyeztetünk a vezetőkkel. A klubnál minden igényt kielégítőek a körülmények, elég ha csak az Eb-re épült ultramodern, negyvenötezer fős stadiont említem. A 2012-es bajnokról beszélünk, amelynek célja a folyamatos nemzetközi szereplés, és ez egybecseng Vass Ádám céljaival, de a szerződéskötésről konkrétan még nem tárgyaltunk" – nyilatkozta a játékosügynök.

Vasst a hírek szerint a belga FC Bruges-höz távozó Waldemar Sobota helyére szemelték ki a lengyel klubnál.

A Slask Wroclaw a 2011–2012-es szezonban bajnok lett, míg a legutóbbi idényben bronzérmes, így kivívta az Európa-ligában való indulás jogát. A montenegrói Rudar Pljevlját és a már említett FC Bruges-t még búcsúztatta a cseh edző, Stanislav Levy csapata, a selejtező utolsó körében azonban elbukott a gárda, a Sevillától összesítésben 9–1-re kikapott, így nem jutott főtáblára.

A klub a lengyel bajnokság 2013–2014-es kiírásában hat forduló után a 9. helyen áll a tabellán, egy győzelme mellett négyszer ikszelt, egyszer pedig pont nélkül maradt.

A sziléziai klubot egyébként 1947-ben alapították, s közel 43 ezer férőhelyes stadionnal rendelkezik. A Slask Wroclaw kétszeres lengyel bajnok és kétszeres Lengyel Kupa-győztes.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08