Lengyelország: Lovrencsicset a fütty helyett a győzelem érdekli

Vágólapra másolva!
2013.08.12. 08:51
A Kielce elleni hétvégi összecsapáson a Lech Poznan három döntetlen után megszerezte első győzelmét a lengyel labdarúgó-bajnokságban. A 2–0-ra megnyert találkozón Lovrencsics Gergő 88 percet töltött a pályán, az első találatnál asszisztot adott, majd a lefújás után boldogan nyilatkozott.

„Nagyon fáradt és boldog vagyok. Végre nyertünk, aminek nagyon örülök. Újra éreztük a győzelem ízét, a folytatásban pedig a Lengyel Kupára összpontosítunk” – nyilatkozta a a sport.pl-nek a válogatott játékos, aki hangsúlyozta, három döntetlen után létfontosságú volt a három pont begyűjtése.

„Még nem vagyunk a legjobb formában, de ez a siker nagy lökést adhat, egy ilyen találkozó után fellélegezhetünk, és különben is minden mérkőzés nyerhető. Ugyanakkor a hétvégén újra olyan összecsapás vár ránk, amelyet kötelező megnyerni: a Lengyel Kupa nyitánya. Örülünk a sikernek, de holnaptól már azzal foglalkozik a csapat” – szögezte le Lovrencsics, aki a beszámoló szerint egyre több lengyel kifejezést használ nyilatkozataiban.

A találkozó egy részében a szurkolók egy része füttyel is hangot adott nemtetszésének, Lovrencsics azonban nem törődik ezekkel a megnyilvánulásokkal. „Én ezekkel nem foglalkozok. A futballra koncentrálok, a meccsekre és az edzésekre, nem a lelátói hangokra. Ha nyerünk, akkor különben sem bánt minket senki” – mondta a középpályás, aki hétfőtől a válogatottal készül Magyarországon a csehek elleni szerdai meccsre.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2 órája

Lovrencsics Gergő élvezi a munkát Splitben a saját akadémiáján

Minden más foci
2025.07.20. 10:26

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik