Huszti nem vágyik haza: „Amíg lehet, kint maradok!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.22. 10:54
null
Huszti Szabolcs nem tervezi a hazaköltözést, topligás játékos maradna (Fotó: MTI)
Lassan szezonkezdet: a német élvonalbeli Hannover labdarúgócsapata „élesíti” formáját, hiszen augusztus negyedikén már tétmeccs vár a klubra – minden bizonnyal Huszti Szabolccsal a csapatban. A magyar szélső a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, nem tervezi, hogy a közeljövőben hazatér játszani, és szót ejtett „kollégáiról”, Gera Zoltánról és Szalai Ádámról is.

– A WBA elleni meccsen találkozott Gera Zoltánnal?
– Sajnos, csak a pályán kívül. Előtte és utána is hosszasan elbeszélgettünk. Nem titok, amikor elszakadt a keresztszalagja, írtam neki egy bátorító üzenetet, aztán amikor engem kellett megműteni, ő is írt nekem egyet. Tiszteljük és elismerjük egymást. Örülök, hogy a jelek szerint továbbra is számítanak rá Angliában. Megértem, hogy nem igazol haza. A Premier League azért más szint, mint az NB I.

 

– Ön tervezi, hogy évek múltán hazajön futballozni?
– Amíg lehet, kint maradok. Azt nem jelentem ki, hogy soha többé nem játszom otthon, de pillanatnyilag nem vágyom a magyar bajnokságba.

– Ha már a sérülését szóba hozta az imént: a február huszonharmadiki, Hamburg elleni mérkőzésen elszenvedett combizomszakadása, és az azzal járó operáció miatt tizenhárom meccset volt kénytelen kihagyni. Hogyan viselte el, hogy karrierje legjobb szezonja így ért véget?
– Eleinte nehezen éltem meg. A legrosszabb a tehetetlenség volt, a legkeményebb pedig a rehabilitációs munka. Mivel a sérülésemig – a Bundesliga-, a Német Kupa- és az Európa-liga-találkozókat beleszámítva – harmincöt mérkőzésen harminc pontig jutottam, főleg az bántott, hogy nem volt módom több gólt lőni, és gólpasszt adni. Ezen azonban már kár rágódni. Túl vagyok rajta. Ráadásul az orvos azt mondta, és én is úgy érzem, hogy a műtött bal lábam jobb, mint valaha. Ha ezt előre tudom, a másikat is megcsináltatom...

– Mit szól ahhoz, hogy Szalai Ádám a Schalke támadója lett?
– Gratulálok neki! Megérdemelte, hogy egy topklub szerződtesse. A tudása, illetve a fizikuma alapján ott a helye! Arra ugyanakkor fel kell készülnie, hogy a Schalkénál keményebb a csatár élete, mint a Mainznál. Ha ne adj’ Isten becsúszik két-három gyengébb produkció, már ülhetsz is le a kispadra, mert van más, aki rögtön a helyedbe lép. Ezért kell mindjárt az első esélyt megragadni a bizonyításra. A kiszolgálás biztosan jó lesz, a többi Ádámon múlik. Mindenesetre a legjobb korban, egyúttal a számára legjobb helyen van, nem féltem.

– Néhány hete az ön nevét is lehetett hallani a Schalke kapcsán.
– Én is csak hallottam… Velem senki sem beszélt ez ügyben. Én továbbra is teszem a dolgomat, aztán majd szólnak, ha van valami. Ha nincs, akkor maradok. Azzal sincs semmi gond, szeretem a Hannovert.

OTTHAGYNÁ-E HUSZTI A HANNOVERT MEGFELELŐ AJÁNLAT ESETÉN? VÁNDORMADÁRNAK TARTJA-E MAGÁT? KERESSE PIETSCH TIBOR INTERJÚJÁT A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN, VAGY TÖLTSE LE AZ ÚJSÁG DIGITÁLIS VÁLTOZATÁT!

Legfrissebb hírek

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
1 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
17 órája

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20
Ezek is érdekelhetik