Ciprus: bejelentette Leandro távozását az Omonia, hazajöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.03. 08:09
null
A klub bejelentette, Leandro távozik az Omoniától
A ciprusi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Omonia hivatalos honlapján bejelentette, hogy Leandro távozik a klubtól a nyáron.

„Az Omonia bejelenti, hogy Leandro távozik a klubtól, miután a játékos jelezte az igazgatóságnak, hogy a megváltozott feltételekkel máshol szeretné folytatni” – olvasható az Omonia közleményében.

A klub honlapja kiemeli, hogy a 2010 januárjában a Debrecentől igazolt brazil-magyar játékos bajnoki címhez és két kupagyőzelemhez segítette a nicosiai klubot.

Az Omonia a közleményben köszönetet mondott a játékosnak az elmúlt három évben nyújtott munkájáért, és sok sikert kívánt a karrierjéhez.

Az egyelőre kérdéses, Leandro hol folytatja, de legfrissebb, Ciprusról származó információink szerint a magyar válogatottban is pályára lépő futballista szeretne visszatérni Magyarországra, és van is olyan magyar klub, amelyik szívesen szerződtetné. Leandro egyébként már tavaly év végén is arról beszélt a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a következő szezontól várhatóan Magyarországon folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20